DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Ricciardo feltöltődött, már Bakut várja

A Monacói Nagydíjat követő napokat kikapcsolódással töltötte Daniel Ricciardo, aki alig várja, hogy a soron következő futamhétvégén visszavágjon, és elfeledje a legutóbbi bakit.

Felemásan alakult a Formula-1 legutóbbi fordulója a McLaren istállója számára. Míg Lando Norris idei második dobogós helyezését szerezte, addig Daniel Ricciardónak a pontszerzés sem sikerült. A többszörös futamgyőztes ausztrál saját bevallása szerint nem is igazán érti, hogyan alakulhatott ki ekkora különbség kettejük között, emellett saját panaszait is unja már. A soron következő bakui hétvége előtt úgy döntött, muszáj kikapcsolnia egy néhány napra. Ezt elmondása szerint meg is tette, így újult erővel készül az azerbajdzsáni hétvégére. Aki tippelne az esélyeire, itt kap bet365 bónusz kódot.

ric-mclaren-20211



„Monaco nem az én hétvégém volt, de vissza akarok vágni. Sokat számított, hogy Baku előtt időt szántam a kikapcsolódásra. A csapattal keményen dolgoztunk a szimulátorban azért, hogy kielemezzük és megértsük a legfontosabb területeket, ahol fejlődhetünk. Tudjuk, hogy az autóban nagy potenciál rejlik, egyszerűen csak mindennek a helyére kell kerülnie, hogy ezt kihozzuk belőle. Arra a fejlődésre építek, amit Portugáliában és Spanyolországban elértünk” – fogalmazott.

Ricciardo bízik benne, hogy ez az utcai vonalvezetés jobban fekszik majd neki. „Baku egy nagyszerű utcai pálya. Egyike azoknak, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. Közismert arról, hogy az egyik leghosszabb egyenes vezet az első kanyar felé, így akár három autó is elfér rajta egymás mellett. Remélhetőleg rögtön pénteken a megfelelő tartományba tudunk kerülni az autóval, így erős hétvégénk lesz” – idézte őt a PlanetF1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: