F1 hírek
Most a Mercedes első szárnyát figyeli az FIA
Legalábbis Helmut Markóék szerint, akik arra számítanak, hogy hasonló szigorítást vezethetnek be a hajlékonyság mérésénél, mint tették azt nemrég a hátsó szárnyak esetében.
részletekMazepin megint kihúzta a gyufát Schumachernél
Ezúttal a verseny elején keveredtek – a német szerint túlságosan is – kemény csatába egymással a Haas-pilóták. Az újonc ennek ellenére elégedett a franciaországi hétvégéjével.
részletekNem érti a Mercedes, hogyan vágtak eléjük
Andrew Shovlin, a címvédő alakulat vezető pályamérnöke elismerte: nem számítottak rá, hogy három másodperces hátrányból eléjük kerülhet a Red Bull. A két kiállás szerinte sem működött volna.
részletekHamilton válaszolt Rosberg kritikájára
Nico Rosberg a verseny leintését követően kritizálta Lewis Hamiltont, mondván, igen könnyen adta meg magát Max Verstappennek a brit. A Mercedes versenyzője megvédte magát régi riválisával szemben.
részletekVettel ismét kihozta a maximumot a futamon
Kijelenthető, hogy Sebastian Vettel valóban elkapta a fonalat, az egész hétvégén szenvedő Aston Martinnal három helyet előrelépve megint értékes pontokat szerzett Franciaországban.
részletekRed Bull: Ez elégtétel Barcelonáért
Nem akartak ugyanolyan helyzetbe kerülni, mint a Spanyol Nagydíjon, ezért döntöttek a két kiállás mellett Max Verstappennel. Christian Horner egész évben ilyen szoros harcra számít a Mercedesszel.
részletekNorrisék nem várták az 5-6. helyet
„Túlteljesítettünk” – értékelt a McLaren britje az F1-es Francia Nagydíj után. Ricciardo szerint különösen a Ferrari nullázása miatt értékes a wokingiak mostani eredménye.
részletekVerstappen: Hibás rádió? Nem probléma!
Max Verstappen szerint egyáltalán nem befolyásolta a versenyét, hogy időközben elvesztette a rádiós kapcsolatot csapatával. Elmondása szerint olyankor történt, amikor már mindegy volt.
részletekSainz: Kétszer nagyobb volt a gumikopásunk
Pontot sem szerzett a szombaton még a középmezőny legjobbjaként kvalifikáló spanyol az F1-es Francia Nagydíjon: a pilóta szerint meg kell érteniük, miért szenvedtek annyira az abroncsokkal.
részletekHamilton: Csak az egy kiállás volt megfelelő
A Mercedes ismét pontokat bukott a világbajnoki harcban, a futam ezúttal a taktikán ment el. A hétszeres világbajnok szerint az egy kiállásos verseny volt az egyetlen sanszuk a győzelemre.
részletekCsalódott idei legjobbja után Russell
A várakozásokat felülmúló Francia Nagydíj pozitív és negatív meglepetéseket is egyaránt hozott. George Russell 12. helye az előbbiek közé tartozik, a brit azonban cseppet sem boldog.
részletekWolff a taktikáról: „Nem volt választásunk”
Nico Rosberg szerint a Mercedes túl kapzsi volt azzal, hogy megpróbáltak Bottasszal is Verstappen elé kerülni, a csapatfőnök szerint azonban nem ezért hozták a finnt előbb, mint Hamiltont.
részletek