DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vasseur reagált a Schumachert illető pletykára

Az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint alaptalan híresztelés, hogy Mick Schumacher jövőre az általa vezetett istállóhoz igazol, mivel ők erről csak hónapok múlva tárgyalnak.

Sokan elégedettek a Formula-1-ben idén debütált Mick Schumacher teljesítményével, aki annak ellenére nyűgöz le csapatvezetőket és korábbi pilótákat, hogy a mezőny leggyengébb autóját vezeti. Gerhard Berger szerint Mick egy „tipikus Schumacher”, aki nagyszerűen olvassa a versenyeket, emellett gyorsan tanul, és keveset hibázik. A fiatal német formáját elnézve felröppentek olyan híresztelések, hogy a Haast maga mögött hagyva egyetlen szezont követően csapatot vált, de úgy tűnik, ez annak ellenére alaptalan pletyka volt, hogy Bernie Ecclestone is szóba hozta. Frederic Vasseur öntött tiszta vizet a pohárba.

mick-alfa



„Túl korai erről beszélni. Együtt dolgozunk, a következő két-három hónap során sorozatban egy tonnányi futam vár ránk, és erről a szezon utolsó harmadában szoktunk tárgyalni, nem hamarabb. De talán ő jobban tisztában van ezzel, mint én” – címezte az F1 korábbi tulajdonosának.

Schumacher csapatváltásánál megalapozottabb híresztelés, hogy Kimi Raikkönen év végén abbahagyja a versenyzést, de Vasseur erről nem mondott konkrét információkat. Ő egyelőre arra koncentrál, hogy mindenki a legjobb formáját hozza.

„Mindig jó dolog nyomás alatt tartani a rendszert. Nem akarok hosszú távra elköteleződni, de azt sem akarom mondani, hogy „rendben srácok, lazíthattok”. Mindenkit nyomás alatt kell tartani. Az F1 erről szól, ennek így is kell maradnia. Nem tudhatjuk, mi fog történni körülöttünk, a nevelőszériákban és a mezőny elejében, szóval egyelőre nem akarunk ilyen jellegű elköteleződést vállalni. Tudjuk, hogy a mezőnyt fentről lefelé töltik meg. Mr. Wolff, aztán Mr. Horner is meghozza a saját döntését, és végül ránk is sor kerül. Nem kell sietnünk ezzel a kérdéssel. Persze Kimi kapcsán vannak kérdőjelek, de Antonio fejlődik” – idézte őt a PlanetF1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: