F1 hírek
Járjanak pontok a sprintfutamon?
A csapatok nyitottak az új formátum tesztelésére a szezon három nagydíján, de előtte tudni akarják a részleteket. Köztük azt, legyen-e pontozás – mondta a Williams csapatfőnöke, Simon Roberts.
részletekA Pirelli főnöke is a Ferrari javulását várja
Az F1 hivatalos gumibeszállítójának vezetője nem engedheti meg magának, hogy szurkolóként tekintsen a versenysorozat csapataira, de a Ferrari feltámadásában ennek ellenére bízik.
részletekA McLaren feltámadását másolná a Williams
A grove-i csapat nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója, Jost Capito szerint egyértelmű igen a válasz arra a kérdésre, hogy ugyanúgy vissza tudnak-e kapaszkodni a mezőny végéről, mint a wokingiak.
részletekAston: Nehéz lesz egy ilyen középmezőnyben
A Ferrari fejlődni fog, a McLaren tavaly is harmadik volt, az Alpine mögött ott egy komplett autógyár és Alonso – nehéz első F1-es évre számít a középmezőnyből kitörni vágyó Aston Martin.
részletek„Verstappen is tudja azt, amit Hamilton”
Nyck de Vries szerint a Hamilton-Verstappen kérdésre éppen úgy nincs válasz, mint arra, hogy Lionel Messi, vagy Cristiano Ronaldo a jobb futballista - kinek egyik, kinek másik számít etalonnak.
részletekVettel: Le szabad győznünk a Mercedest
A négyszeres világbajnok szerint idejétmúlt már az a félelem, hogy egy ügyfélcsapat nem szorongathatja meg az F1-ben a motorszállító partnerét. A német várja már a munkát a Mercedes-motorral.
részletek„Newey ideje lejárt, vannak már jobbak nála”
Évtizedeken át a legnagyobb tervezőgurunak ismerték el Adrian Newey-t, aki több istállót is szuper tervezésű autóval lepett meg. Van, aki szerint viszont ő már kiöregedett és már régen nem a legjobb.
részletekMazepin: Régen is legyőztem már Schumachert
Újonc párossal vág neki az idénynek a Haas. A mostanában balhéival elhíresült orosz pilóta nem tud elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy másodrangú lenne Mick Schumacher mögött a csapatnál.
részletekGreen: Seb kiegyensúlyozottabb, mint Perez
Az Aston Martin technikai igazgatójaként tevékenykedő Andrew Green kissé odaszólt a Red Bullhoz távozó Pereznek, mondván, Vettel sokkal következetesebb teljesítményre képes.
részletekRussell: A ferrarisok sokat fognak javulni
George Russell szerint a Williams megtette a tőlük telhető szükséges lépéseket a fejlődéshez, de attól tart, a Ferrari-motoros csapatok javulnak majd annyit, hogy megnehezítsék a dolgukat.
részletekPodcast: Hölgyversenyzők hőstettei
Nőnapi különkiadásunkban az F1 és az egyetemes autósport történetének kiemelkedő hölgyversenyzőiről beszélgetünk, szóba kerül a női pilóták jelenlegi helyzete és egy meglepetésvendég is megszólal.
részletekLesújtó véleménnyel van az F1-ről Ferrari fia
A jelenlegiek minden idők leggyorsabb formulaautói, hihetetlenül fejlett technika dolgozik bennük, de ez mit sem ér, ha a tv-képernyőkön mindez nem jön át – véli Piero Ferrari.
részletek