DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Jelentős” frissítést kap a Ferrari-motor

A szezon felének leteltével sem adja fel a küzdelmet a Ferrari, kell nekik az a harmadik hely, így idénre is van még néhány újítás a tarsolyukban. Kicsit azonban várni kell még rájuk.

A Magyar Nagydíj után annak ellenére, hogy egyik pilótájuk, Charles Leclerc belekeveredett a rajt utáni kalamajkába, a Ferrari elégedetten indulhatott a nyári szünetre, hiszen sikerült kiegyenlíteniük a konstruktőri pontversenyben a McLarennel, és az eddig gyűjtögetett helyezések alapján a harmadik hely őket illeti. Ugyan a vörösöknek sosem volt ideális „csak” a dobogó legalsó fokáért harcolni, most belevetik magukat a küzdelembe. Még úgy is, hogy kevesebb, mint fél év, és érkeznek az új generációs autók.

Most, a nyári szünet elején a csapatfőnök, Mattia Binotto beszélt arról, hogy a csapat őszre motorfejlesztésekkel készül. Ugyan a motorbefagyasztás miatt teljes átváltozásra nem lehet számítani, az olasz szerint a szabályokat betartva így is előrelépést jelenthetnek majd az újítások. El is magyarázta, hogyan kell értelmezni ezt a bejelentést.

„Fejleszteni fogjuk az erőforrásunkat. Csak hogy tisztázzuk a 2021-es szabályokat: lehet teljesen új erőforrásod. Ez azt jelenti, hogy hozhatsz néhány frissítést minden elemére, legyen az a belső égésű motor, a turbó, az MGU-H, MGU-K vagy bármi más” – vázolta. Az egyes alkatrészeken tehát külön-külön lehet dolgozni, a lényeg, hogy a végén maga a motor egységes, 2021-es specifikáció legyen.



Binotto elárulta, ők az előző évi motorra építkeztek, így lehet az, hogy még szabadon végezhetnek ráncfelvarrásokat rajta. „Mi a szezon elején nem fejeztük be a teljes erőforrás megújítását. Néhány része még tavalyról van. Ezeket fogjuk most frissíteni. Azt hiszem, ez egy jelentős lépés lesz majd a szezon hátralévő részére” – fogalmazott a csapatfőnök.

De hogy mikorra is várható ez? Binotto lehűtötte a kedélyeket, nem azonnal fogják bevetni. Legalább két nehéz versenyük lehet még előtte, ugyanis a fejlesztéseket Monza utánra időzítették. „Kemény futamunk lesz, mert hét tizedes a lemaradásunk, és ennek nagy része, legalább hatvan százaléka a motorból fakad. Ennek fényében a Mercedes és a Honda mögé várjuk magunkat. Belgium egy olyan pálya, ahol a motorerő rengeteget számít, és egy körön különösen látványos lesz a különbség” – vetítette előre a szakember. Motor terén nem ez az egyetlen információ egyébiránt a Ferrariról, korábban már azt is elismerték, a hungaroringi ütközés után valószínűleg nem tudják megmenteni Leclerc sérült erőforrását, így a szezon későbbi szakaszában rajtbüntetésre számíthat. Talán egy erősebb motor ellensúlyozhatja majd az elvesztett pozíciókat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: