F1 hírek
Horner tovább gyanakszik a Mercedes-szárnyra
„Lewis egyenesbeli tempója észveszejtő volt” – mondta el a Red Bull főnöke az interlagosi sprintet követően. Szerinte lehet, hogy újabb szigorításra lenne szükség a szárnyak vizsgálatát illetően.
részletekVettel „felügyelő” elemében volt Brazíliában
Vettel azzal viccelődött a szombati sprintkvalifikáció után, hogy meg fogja érinteni Hamilton hátsó szárnyát. Figyelmeztették, hogy az drága mulatság lenne, így a német lejjebb adott elképzeléséből.
részletekNorris nem akart kockáztatni
Nem alakult rosszul a születésnapja a fiatal britnek, aki újfent csatázhatott hétszeres világbajnok honfitársával, és az egyik Ferrarit is maga mögött tudhatta.
részletek„Az járt a fejemben, hogy nem adhatom fel!”
Hamilton elképesztő tempóval indított pénteken, az időmérős pole is az övé lett, majd a kizárás miatt ment a levesbe. Szombaton kihozta magából a maximumot, de ígyis csak a tizedik helyről rajtolhat.
részletekWolff nem akarta elhinni a kizárást
A Mercedes F1-es főnöke azt hitte, megússzák Hamilton diszkvalifikálását, miután állításuk szerint az időmérő közben sérült meg a szárnya. A sprint után azonban így is bizakodó az esélyeket illetően.
részletekEzt vizsgálta Verstappen a szárnyon
A sprint után természetesen nemcsak a frissen lefutott 24 körös száguldás érdekelte a médiát, hanem az az egész napossá kerekedett ügy is, amibe Max Verstappen belekeverte magát.
részletekSainz: Nem volt egyszerű kitartani a lágyakon
Elképesztő rajt, Verstappen-előzés, majd a harmadik helyért vívott csata Perezzel – ez jellemezte Sainz szombati sprintkvalifikációját. A spanyol előkelő helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.
részletekVerstappen: Holnap jöhet az újabb próbálkozás
Nem sikerült megtartania megörökölt első helyét a vb-éllovasnak, de derekasan megküzdött érte, miután a rajtnál elvesztette azt. Szerencséje, hogy holnap újra futam.
részletekBottas: A rajt volt a kulcs
Már az első métereken megelőzte Max Verstappen a Mercedes finn pilótája az interlagosi sprinten, utána pedig életben tartotta a lágy gumikat, így az övé lesz a pole az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon.
részletekSikerült Bottas kármentése a sprinten
A vasárnapi rajtsorrendről dönt a sprint, így kellően komolyan vették a pilóták. Verstappen nem akart megelégedni a második hellyel, és Hamilton sem az újabb mezőny végi pozícióval.
részletekKizárták Hamiltont az időmérőről!
Alig érkezett meg Max Verstappen ügyében a döntés, itt a következő hivatalos információ. Lewis Hamilton nem menekült meg a súlyosabb büntetéstől, ez pedig alapvetően befolyásolhatja a hétvégéjét.
részletekHivatalos: Verstappen megúszta pénzbírsággal
A paddockot lázban tartó két ügy közül az egyikben hosszú tanácskozás után végre megszületett a döntés: Max Verstappennek nem kell aggódnia, olcsón megúszta, csak a pénztárcája bánja.
részletek