DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

„Sainz már most másodhegedűssé válhat”

Martin Brundle szerint a Ferrari már most a „magasabb síkra lépő” Charles Leclerc mögé állhat – de azt sem zárja ki teljesen, hogy a spanyol, akinek hétvégéje Ausztráliában „pokol volt”, győzelmi szériába kezd.

Három-nulla az állás a Ferrarinál házon belül Charles Leclerc javára Carlos Sainzhoz képest: a monacói minden időmérőn és futamon legyőzte csapattársát. Bahreinben és Szaúd-Arábiában mindketten dobogóra álltak, a spanyol kiesésével Ausztráliában viszont egycsapásra óriási különbség alakult ki a bajnoki pontversenyben: a vezető Leclerc 71 pontjával szemben a harmadik Sainznak 33 egysége van.

„Carlos Sainz hétvégéje pokol volt” – írta a Sky Sports oldalán vezetett rovatában Martin Brundle. „Előbb azért maradt le egy erős kvalifikációs körről, mert cimborája, Fernando Alonso piros zászlót okozott technikai hibából adódó kicsúszása miatt, azután jöttek a motorbeindítás drámái, így nem sikerült mérvadó kört futnia. A valódi helyzetét nem tükröző kilencedik rajtpozícióban az utolsó percben kormányt kellett cserélni nála, szörnyen rajtolt, aztán brutális harcba került a középmezőnyben keményeken, végül türelmetlensége miatt kiforgott.”



Az egykori versenyző szerint a tetemes pontvesztés azt eredményezheti, hogy a Ferrari nagyon hamar teljes mellszélességgel Leclerc mögé áll: „Már mostantól másodhegedűs szerepbe kerülhet Leclerc mellett, attól függően, hogyan formálódik a konkurencia és megnyeri-e a következő pár futamot, ami szintén nem kizárható.”

A csapattársról viszont csakis az elismerés hangján tudott beszélni: Leclerc tökéletesen ráérzett a versenygépek új generációjára, a „jóindulatú” F1-75-re, amely kapcsán Brundle kiemelte, eddig mind a négy pályán kiválóan szerepelt, ahol járt.

„Leclerc magasabb síkra lépett, a sebességet kiegyensúlyozottsággal ötvözi, olyan, mintha mindig fél lépéssel járna az autója előtt, ahelyett, hogy a gép határait feszegeti és időnként nagyot bukik, mint a múltban. Az új szabályok kedveznek neki, önbizalmat épített és jobban hisz magában. Három versenyen két pole-pozíció, két győzelem, egy második hely és mindhárom leggyorsabb kör bizonyítják ezt” – írta rovatában Brundle.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: