F1 hírek
Megérkezett a 2022-es McLaren, az MCL36
A többi versenysorozatban induló csapatainak bemutatójával együtt leplezte a wokingi istálló a 2022-es F1-es versenygépét, amely némileg megváltozott színvilággal is rendelkezik.
részletekVettel: A győzelem érdekel, ettől függ a jövő
Noha már másfél évtizede az F1-es mezőny tagja, a négyszeres világbajnok még mindig motivált – szavai alapján viszont az Aston Martin teljesítménye is döntő lesz a 2022 utáni folytatást illetően.
részletekA 2022-es F1-es futamok kezdési időpontjai
Mutatjuk az egész évben hasznos tudnivalókat: melyik verseny hány órakor kezdődik magyar idő szerint, mikor kell majd bekapcsolni a televíziót!
részletekRicciardo: Az első futam még teszt lesz
A McLaren ausztrál F1-es pilótája szerint az első futam még közel lesz a bahreini teszt végéhez, ráadásul annyira sötétben tapogatóznak a csapatok, hogy az szinte még a gyakorlás része lesz.
részletekFerrari: Saját magunk ellen harcoltunk
A 2021-es szezon inkább arról szólt a vörösöknek, hogy bizonyítsák, egy szenvedős év után képesek voltak magukra találni és újra versenyképessé válni. A fejlődés pedig sok összetevőből állt.
részletekHivatalos: új névadó szponzor az Alpine-nál!
Hosszútávú megállapodást kötött a Racing Point egykori szponzorával az Alpine, a BWT innentől kezdve névadóként támogatja a csapatot. Ez egyet jelent azzal is, hogy a csapat színei megváltoznak.
részletekFokozatosan csökkennek a DRS-zónák?
Erre számítanak az Aston Martinnál: Andy Green szerint a zónák hossza rövidülni fog az új szabályrendszerben, néhányat ki is vesznek. Vettel annak örülne a legjobban, ha teljesen megszűnne a DRS.
részletekHamiltonnak kedveznek az új autók?
A nemrég még a Formula-1-ben szereplő orosz versenyző szerint a 2022-es versenygép karakterisztikáját elnézve Lewis Hamilton stílusának fekszik majd igazán, előnyben lehet Verstappennel szemben.
részletekGigantikus szerződést kötött Bahrein
Nem elírás, 2036-ig szóló kontraktust jelentettek be a felek: ennek értelmében nemcsak a közel-, de a kicsit távolabbi jövőre is biztosított a Bahreini Nagydíj sorsa a Formula-1-ben.
részletek„A sebeknek be kell gyógyulniuk”
Ritka küzdelmes vb-harcnak lehetett szemtanúja tavaly a Formula-1 közönsége, egy olyannak, amely után akár még egy év szünet is jólesne. A küzdő feleknek mindenképpen.
részletekVettel nem egyedül nevezi el az új autóját
Már jó ideje hagyomány a négyszeres világbajnoknál, hogy valamilyen becenevet ad az általa vezetett versenyautóknak. Ez idén sem lesz másképp, Sebastian Vettel pedig elárult erről egy fontos dolgot.
részletekRicciardo: Az F2-re hasonlítanak az új autók
Érdekes véleményt fogalmazott meg az új szabályrendszer szerint épült autókról Daniel Ricciardo. Az ausztrál pilóta szerint az új versenygépek olyanok, mint amiket a Formula-2-ben látni.
részletek