DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

F1 hírek

Vettel hibázott, de így is remekelt Bakuban

Sebastian Vettel az időmérő edzés után a versenyen is kiválóan teljesített Azerbajdzsánban. A nem túl acélos Aston Martinnal hatodikként végzett és ha nem hibázik, jobb is lehetett volna.

részletek

Megkérdeztük Verstappent Leclerc helyzetéről

George Russell is beleszólt, a világbajnok Formula.hu-nak adott válasza pedig röviden annyi volt, hogy az ilyen "sz*rságok" megtörténnek, de a lényeg úgyis a reakció.

részletek

Hamilton: Azért imádkoztam, hogy vége legyen

A nap versenyzője lett és a negyedik helyen zárt Lewis Hamilton, eredményeit azonban beárnyékolja hátfájdalma. A futam utolsó köreiben már csak azért imádkozott, hogy mihamarabb vége legyen...

részletek

Horner: A pilóták azt tették, amit kértünk

A Red Bull egy egészen sima futamot teljesített Bakuban, ahol kettős győzelmet arattak, Max Verstappen pedig a pályán került a csapattársa elé. A csapatfőnök elárulta, már reggel beszéltek egy esetleges helycseréről.

részletek

Perez: A csapat helyes döntést hozott

A rajtot követően még vezetett, a bakui futam többségében azonban csak a másodhegedűs szerep jutott neki Max Verstappen mögött. Egy forgatókönyv kedvezhetett volna Pereznek: ha a csapat kiáll az első VSC alatt.

részletek

Binotto: Ettől csak erősebbek leszünk

Pocsék versenyen van túl a Ferrari, miután mindkét pilótájuk technikai gond miatt esett ki Bakuban. A maranellóiak csapatfőnöke szerint keményen dolgoznak majd a problémákon, a nehézségek pedig csak megerősítik őket.

részletek

Sainz szerint jó munkát végez a Ferrari

A spanyol szerint számára frusztráló a kiesés, de amúgy nincs komoly gond, a Red Bull is járt már így, most egységesnek kell maradniuk és megoldaniuk a problémát.

részletek

Leclerc: Ez fáj és nehéz megérteni

Folytatódott Charles Leclerc hihetetlen pechszériája: hiába a hatodik pole-pozíció, sorozatban harmadszor veszített el egy győzelmet önhibáján kívül. Nehezen találta a szavakat a kiesés után.

részletek

Verstappen: Szerencsénk is volt, de...

Sem az időmérő, sem a rajt nem volt biztosíték arra, hogy Max Verstappen Bakuban győzelmet arat. De megcsinálta, ráadásul csapattársával együtt állhatott fel a dobogóra.

részletek

Russell: Ott kell lenni a lepattanóért

A Mercedes fiatalja újabb dobogót szerzett és megerősítette negyedik helyét a tabellán - ismét kiemelte a szörnyű pattogást, de megköszönte a munkát a csapatnak.

részletek

Verstappen-diadal Bakuban, Leclerc elfüstölt

Elmaradt a Ferrari és Red Bull összecsapása, az olaszok mindkét autót elvesztették műszaki hiba miatt. A rivális istálló sima kettős győzelmet szerzett, Russell állt ismét a dobogó alsó fokára az Azerbajdzsáni Nagydíjon.

részletek

Azerbajdzsáni Nagydíj – A rajtrács

Leclerc nyolcból hatodszor a pole-pozícióban idén, a Ferrari és a Red Bull megközelíthetetlen eddig Bakuban. A megszokottnál korábban, 13 órakor már kezdődik az Azerbajdzsáni Nagydíj.

részletek