DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nyerni akar a monzai hátsó szárnnyal a Ferrari

A Spában csak kipróbált alacsony légellenállású hátsó szárny az autóra kerül az Olasz Nagydíjon. Mattia Binotto hazai pályán kezdődő, szezon végéig tartó győzelmi sorozatról fantáziál.

A Formula-1-ben megszokott a két időben és karakterében hasonló helyszínre, Spára és Monzára pályaspecifikus hátsó szárnyat fejleszteni: a Ferrari a költséglimit ellenére is legyártott egy alacsony leszorítóerejű légterelőt, amelyet kipróbált a Belga Nagydíj szabadedzésén, mégsem használt a versenyen. Akkor az indoklás a gumikopás és a magasabb hőmérséklet volt, valamint Charles Leclerc rajtbüntetése is szerepet játszott: a csapat inkább a kanyargósabb részre összpontosított a beállítással, hogy a monacói ezeken szakaszokon közelítsen az előtte levőkre, majd az egyenesben DRS-sel előzzön.

A Holland Nagydíjon a pálya kanyargós jellege miatt szóba sem jött az új hátsó szárny, Mattia Binotto azonban megerősítette, Monzában bevetik élesben az alkatrészt: „Egyértelműen eltérő típusú, alacsonyabb légellenállású szárnyat fogunk használni. Maga a végsebesség nem lesz probléma” – mondta korábban Binotto, mivel a nagyobb leszorítóerős szárnnyal Belgiumban az F1-75 nem remekelt az egyenesekben.



„A fő aggályom a holland futam után az, hogy egymás után a harmadik versenyen nem volt meg a vasárnapi tempónk” – idézi a RaceFans.net Binottót. „Magyarországon és itt versenyképes kvalifikációnk volt, de maga a futam nem volt elég erős, ami egyértelműen bonyolítja az életünket. Nemhogy a győzelemért nem tudunk harcolni Max ellen, de még a Mercedesek magunk mögött tartására sincs tempónk. Egymás után három versenyen nem hoztuk azt a potenciált, ami benne van az autónkban, és amit láthattunk a szezon kezdete óta. Ezzel minél előbb foglalkozni kell, mivel egyre kevesebb verseny maradt a szezon végéig.”

A szezon során eddig négy nagydíjat megnyert Ferrari csapatfőnöke továbbra is hisz a győzelemben, és abban is, hogy akár sorozatban nyerhetnek versenyeket, kezdve az Olasz Nagydíjjal.

„Továbbra is a győzelmeket várjuk, a szándékunk minden hátralevő futamot megnyerni, beleértve Monzát. Nagyszerű, hogy a Covid után ott lesz a teljes tifosi a lelátón. Fontos számunkra a szurkolásuk, mivel szükségünk van rá, hogy a következő időszakban újra jó eredményeket érjünk el” – fogalmazta meg a győzelmi ambíciókat Binotto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: