DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Újjászületőben a gyorsasági motoros utánpótlás-nevelés

Valami elindult és új löketet adhat annak, hogy az igazán tehetségesek kiteljesíthessék pályafutásukat. A gyorsasági motorsport utánpótlásáról van szó, a sportágtól azonban egyelőre sok szülő idegenkedik, elsősorban anyagi vonzata miatt, vagy szimplán eszébe sem jut.

Az okok feltérképezéséig 25 évet kell visszaugrani az időben, akkor indult ugyanis az utánpótlás-nevelés, amely 16 éves kor alatt nem szánt figyelmet a motorosoknak, néhány velük foglalkozó iskola pedig inkább az élményszerzést és a gazdasági szempontot tartotta szem előtt, mintsem magát a sportot. Két éve pedig privát mecenatúrának köszönhetően már a sportszakmai szempontok is megjelentek.

image1



„Az idei évtől promóterként kapcsolódtunk be a Magyar Motorsport Szövetség Gyorsasági Utánpótlás és Kispályás Bajnokságába. Szeretnénk további támogatókat bevonni és kihúzni a dolog méregfogát, azaz elérni, hogy a szülőknek legfeljebb csak idejüket kelljen befektetni a sportba. Kidolgozott utánpótlás-nevelési programunk a 6 és 12 év közötti gyerekeket célozza és hasonlóan működik, mint a nagy motor- és autógyártók, vagy a Red Bull iskolája. Aki anno ezeket végigjárta, az ma ott van a világ élvonalában, legyen szó Forma1-ről, MotoGP-ről vagy egyébről. A versenyzők már 17-18 évesen világbajnoki címeket szereznek, de ehhez az is kell, hogy 4-5 éves koruk óta a pályán vannak” – adott némi kitekintést a Sandlandert irányító Pócsik László.

Az utánpótlás bajnokság idei első futamát hétvégén rendezték Kecskeméten, ahol néhány változás máris szembeötlő volt. „Szerettünk volna előrelépni a szervezés minőségében és sok pozitív visszajelzést kaptunk. Mivel ez egy szlovák-magyar közös bajnokság, korábban a magyar szülők jöttek úgy haza, hogy jó lenne itthon is ilyen szervezés, most a szlovákok utaztak haza hasonló érzésekkel. Szigorúbbra vettük a biztonsági szabályokat és technokrata módon betartattuk az időrendeket, egységes feltételrendszereket hoztunk létre. És bár még csak a szezon elején járunk, a 45 induló máris rekordnak számít” – összegezte a fordulót Pócsik László, aki arról is beszámolt, hogy hogyan vonnak be még több tehetséget. „Negyven környékbeli iskola diákjait hívtuk el, hogy ismerkedjenek meg a ringek és boxutcák világával, a május végén a Pannóniaringen rendezendő versenyen pedig már azt is lehetővé tesszük az ifjú látogatóknak, hogy biztonságos körülmények között, értő személyzet közreműködésével motorra üljenek. Az lenne az ideális, ha ezt a sportot is úgy kezelnék, mint például az úszást, a dzsúdót vagy a focit”.

image3

A szakember két kategória kulisszatitkait is felfedte. „Az egyik legnagyobb meccset a PV50-es Yamaha motorral indulók vívják, itt a legfiatalabb induló még csak négy éves, de mindenki elképesztő technikás és gyorsan tanul. Maga a motor is egy jó konstrukció, nem romlik el és egy szett gumival kibírja a szezont, azaz nem nevezhetjük költségesnek. A másik népszerű szám pedig a MiniGP, ahol a teljes szezonra térítésmentesen kapják a gyerekek a 100-as NSR Hondára épülő 140-es motorblokkot és egy fejlettebb vázat. Ez egy olyan könnyebbség és hatalmas lehetőség, amire legközelebb Olaszországban van példa, ami ugye motoros nemzet”.

image2

A magyar fél a héten megállapodott abban is a szlovák társrendezővel, hogy a bajnokság 2016-tól csatlakozik az Alpok-Adria sorozathoz, azaz méginkább nemzetközi lesz, sőt a neves külföldi viadal is átülteti a magyar metodikát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: