Már eddig sem volt hiány 2025-ben hazai autó-motorsportos eseményekből, hiszen májusban rendezték Veszprém környékén a Rally Hungaryt, júniusban pedig például az oldalkocsis világbajnokság látogatott a Pannónia-ringre. Az igazi dömping azonban csak most indul, hiszen a következő szűk két hónapban csaknem minden hétvégén Magyarországra látogat egy nemzetközi, többségében világbajnoki sorozat – ezeket gyűjtöttük most össze.
Július 5-6.: International GT Open, Hungaroring

Ez a rendezvény kilóg a sorból, hiszen nem világbajnoki sorozatról van szó, két okból mégis lesz jelentősége az eseménynek. Egyfelől ez lesz az első alkalom, hogy a versenyzők és a nézők élesben is megcsodálhatják a Hungaroring megújult főépületét és főlelátóját. Másfelől pedig az olyan jól ismert GT3-as autókkal tűzdelt mezőnyben, mint az Audi, a BMW, a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és a Porsche, lesz egy magyar induló is Révész Levente személyében – sőt, Team Motopark 11-es egységében szereplő pilóta konkrétan a bajnokság éllovasaként érkezik meg a Hungaroringre!
Persze az International GT Open mellett lesznek betétszériák is, köztük három formulaautós bajnokság: ismét visszatér a jól ismert Euroformula Open, amelyhez csatlakozik a mindig népes mezőnnyel rendelkező Formula Regional és a brit GB3 bajnokság is. Ezen kívül érkezik betétfutamként a Porsche egyik márkakupája, a Porsche Carrera Cup Benelux. További részletek a Hungaroring honlapján ide kattintva.
Július 12-13.: S1GP Supermoto-vb, Black Star Speedway, Visonta

A FIM Supermoto Világbajnokság (S1GP) a Supermoto csúcseseménye, ahol a versenyzők aszfaltos és terepszakaszokon mérkőznek meg, és amely széria először látogat hazánkban. Ez a sport a gyorsaságot, a precizitást és a technikai tudást ötvözi, dinamikus és látványos versenyeket kínálva. A gyors kanyarok és lélegzetelállító ugrások garantálják az élményt, amely egyszerre látványos és adrenalindús – mindezt úgy, hogy az aszfaltozott pálya biztonsága és a terepszakasz bizonytalansága keveredik.
A visontai S1GP Magyar Nagydíjon is lesznek hazai szereplők: a királykategóriában Kardos Gergő és Surányi Balázs indul magyar színekben, az SM Junior kategóriában Bereczki Dávidnak szurkolhatunk. További információk a versenyről ide kattintva.
Július 19-20.: Ralikrossz-vb és -Eb, Nyirád

Ismét visszatér a legendás nyirádi pályára a ralikrossz szakág világbajnoki csúcssorozata, a WRX, amelynek idei harmadik állomását rendezik Magyarországon. A WRX-et pedig ezúttal is elkíséri az Európa-bajnokság két kategóriája, természetesen szintén hazai pilótákkal a mezőnyben, méghozzá döntős vagy akár dobogós reményekkel.
Minden további információ az eseményről a nyirádi versenypálya honlapján érhető el ide kattintva.
Július 25-27.: Superbike-világbajnokság, Balaton Park Circuit

A szériamotorok csúcsvilágbajnoksága több mint 30 év után tér vissza Magyarországra, méghozzá a vadonatúj és frissen átalakított Balaton Park Circuitre. A balatonfőkajári pályán is láthatjuk majd összecsapni a vb-elsőségért a címvédő BMW-s Toprak Razgatlioglut, valamint ducatis kihívóját, Nicolo Bulegát, és persze a többi versenyzőt.
Három betétkategória kíséri el a WSBK-t a Balaton melletti helyszínre: a Supersport-világbajnokság, a második idényét teljesítő női motoros vb, valamint a Yamaha fiataloknak szánt márkavilágkupája, az R3 BLU CRU World Cup. További részletek ide kattintva találhatók.
Augusztus 1-3.: Formula-1-es Magyar Nagydíj, Hungaroring

Kétségkívül az egész magyar autó-motorsportos nyár csúcspontja lesz augusztus első napjaiban a Formula-1-es Magyar Nagydíj: a száguldó cirkusz megszakítás nélkül a jubileumi 40. alkalommal látogat el a mogyoródi pályára, amelynek megújult létesítményeit ekkor vehetik először majd birtokba a világ legjobb csapatai és versenyzői.
A betétprogram a szokásos: a Formula-2 és a Formula-3 a többi európai helyszínhez hasonlóan elkíséri az F1-et a Hungaroringre, de elmaradhatatlan a Porsche Szuperkupa futama is. Részletek a Hungaroring weboldalán.
Augusztus 22-24.: MotoGP Magyar Nagydíj, Balaton Park Circuit

A másik csúcsesemény az F1 mellett a MotoGP Magyar Nagydíja lesz, hiszen akárcsak a WSBK, a gyorsaságimotoros-vb is több mint három évtized kihagyás után látogat el ismét hazánkba: Marc Marquez és társai ugyancsak a Balaton Park Circuiten csapnak majd össze az augusztus 20-i állami ünnepet követő hétvégén.
Teljes lesz felhozatal világbajnoki fronton, hiszen a Moto2 és a Moto3 mellett a MotoE is tiszteletét teszi Balatonfőkajáron – ráadásul az elektromos vb az egyetlen géposztály, ahol jelen sorok írásakor biztosra vehető a magyar résztvevő a teljes szezont futó Varga Tibor személyében. További információk itt olvashatók.