DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Ticktum Japánban sem számol bajnoki címmel

Tavaly nyáron még komoly előnnyel rendelkezett Dan Ticktum Mick Schumacherrel szemben, végül mégis elbukta a bajnoki címet a némettel szemben. A Super Formulában sem érzi, hogy esélyes lenne.

2019-ben a japán Super Formula sorozatban láthatjuk a Red Bull egyik legígéretesebb junior pilótáját, Dan Ticktumot, a teljes évadot a Távol-Keleten versenyzi végig a tervek szerint a fiatal brit. Tavaly nyárig minden simának tűnt, sokan már a Formula-1-ben látták a tehetséges ifjoncot.

Nyár végén azonban teljesítménye visszaesett, ezzel egy időben Mick Schumacher pedig bravúros győzelmi sorozatba kezdett, így végül a hétszeres világbajnok fia komoly hátrányból fordította meg a bajnoki versengést a maga javára, idén pedig már a Formula-2-ben kap szerepet (emellett pedig a Formula-1-ben is tesztelési lehetőséget kap az Alfa Romeónál és a Ferrarinál is).

A 19 éves Ticktum a Team Mugen színeiben versenyez majd Japánban, az első tesztek már le is zajlottak, ahol Suzukában az ötödik leggyorsabb időt jegyezte. Úgy érzi, ha reálisan nézi az esélyeit, nemigen lesz bajnok, de néhány futamgyőzelem azért összejöhet.

Ticktum nem érzi, hogy valós esélye lenne a Super Formula bajnoki elsőségére


„Úgy gondolom, elég sokan várnak tőlem egészen különleges teljesítményt, így komoly nyomás alatt kell majd versenyeznem. A bajnoki címet megnyerni nagyon nagyon nehéz lesz, szinte teljesen valószerűtlen az első szezonban, valójában nincs elég időm mindent megtanulni” – idézi Ticktumot a Motorsport.com szakoldal.

„Nagyon nehéz dolog ez, soha senkit nem szabad alábecsülni, a csapattal közösen a lehető legkeményebben kell dolgoznunk a sikerért. Jó istállónál vagyok, remek mérnökök között. Egyelőre az a célkitűzésem, hogy folyamatosan fejlődjünk az évad során.”

„Örülök, hogy újra autóba ülhettem itt Japánban, az SF14-es és az SF19-es közti fejlődés nyilvánvaló, az új versenyautó sokkal több leszorítóerővel rendelkezik. Előny, hogy már itt is van halo, ám az autó súlya mégsem emelkedett meg túlzottan, most is meglehetősen könnyű. Ha az F2-vel összehasonlítom, jóval könnyebb. Jó érzés vezetni is, ebben a tekintetben boldog is vagyok. Még nincs túl nagy tapasztalatom az ilyen gyors autók vezetésében, ez nehézzé teszi majd az évet, de igyekszem a szezon alatt minél többet fejlődni” – tekintett előre Ticktum.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: