DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Szuperkedd – A nap összes bejelentése egy helyen

2018. január 30-ának valamiért különösen fontos jelentősége van a motorsportok tér-idő kontinuumában, hiszen ezen a napon annyi nagyhorderejű bejelentést és hírt olvashattunk, mint november vége óta összesen.

A versenysorozatok zöme télen üli holtszezonját, így bármelyik bajnokság is érdekli legjobban az ember fiát és lányát, decembertől februárig elég mélyen kell turkálnia a hírekben, hogy olyan tartalmat találjon, amitől ténylegesen izgalomba jön. Január utolsó előtti napján azonban több sorozatban is alaposan megbolydult az állóvíz, a Formula-1, a WEC, a Formula-E és az új túraautós sorozat, a WTCR (utóbbi esetben főleg a magyar) rajongói is dörzsölhették a szemüket és csipkedhették magukat: a 2018-as szezon ezzel a hírhullámmal véglegesen 15 000-es percenkénti fordulatszámra kapcsolt.

alonso_1



Ennyi nagy hír forgatagában könnyen előfordulhat, hogy néhány észrevétlenül elsuhan az olvasó szeme előtt, ezért jelen cikkünkben összeszedtünk minden fontos bejelentést, amivel ez a január 30-a szolgált.

Alighanem Fernando Alonsóval kell kezdenünk, aki még ha annyira nem is döbbentette le a világot, mint amikor tavaly bejelentette az Indy 500-on való indulását, elvégre az idei Le Mans-i debütálása már régóta szóbeszéd tárgyát képezte, azért mégis sikerült valami váratlannal nyakon öntenie a hallgatóságot. A McLaren és a WEC-ben szereplő Toyota közleményeiből ugyanis kiderül, hogy a spanyol nem csupán Le Mans-t, hanem a 2018-2019-es szuperszezon szinte minden idei versenyét teljesíti majd a japán gyártóval, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima csapattársaként.

Magyar szempontból azonban talán nem is ez volt a legérdekesebb bejelentés, az ugyanis Michelisz Norberttől jött, aki egy huszárvágással szakított eddigi sikermárkájával, a Hondával, hogy a WTCR első, idei szezonját már a Hyundai színeiben kezdje meg, régi ismerőse, Gabriele Tarquini csapattársaként.

Igazi szájtátósat robbantott eközben a Formula-E: bár az elektromos széria negyedik szezonja jelenleg is zajlik, ők már az idén ősszel startoló ötödikhez adtak egy igen meggyőző kedvcsinálót, bemutatva a versenyautójuk második generációját, ami nagyban különbözik mindattól, amit életünk során az együléses versenygépekről tudtunk, és egy igazán futurisztikus álmot valósított meg. Igen, ezek az autók még 2018 során össze fognak csapni egymással a világ utcai versenypályáin.

27331958_1793008104072396_1887597198486612302_n

Jutott azért erre a napra egy F1-es autóbemutató-időpont is, a Toro Rosso ugyanis tett egy korrekciót a saját dátumával kapcsolatban. Az eddig ismert dátumokat itt gyűjtöttük össze.

A magyar raliélet sem maradt ki a jóból, az ORB címvédője, Herczig Norbert ugyanis sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra azt az egy ideje már sokak által sejtett hírt, hogy az idei szezontól kilép az európai színtérre, és az ERC-ben kamatoztatja majd képességeit.

Nem úsztuk azonban meg a napot szomorú hír nélkül, elhunyt ugyanis az Ausztrál Nagydíj szókimondó promótere, Ron Walker, akit a Bernie Ecclestone-nal való szeretem-utálom viszonyáról ismerhettünk meg az elmúlt évtizedek során.

Mattias Ekströmnek pedig szerkesztőségünk kórusban mond köszönetet, amiért volt olyan rendes, hogy egy nappal korábban, már hétfőn bejelentette a DTM-ből való kiszállását, mert tényleg mentőcsónakkal kellett volna kihalászni minket a híráradat örvényéből, ha még ő is január 30-ára időzít. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: