DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd

deFerran

Műszaki hibával kezdődött Alonso Indy-tesztje

A McLaren is tanácstalanul állt a műszaki probléma előtt, amely miatt Fernando Alonsónak ki kellett hagynia a délutánt az Indy 500 hivatalos tesztjének első napján.

részletek

McLaren: Nem nyugszunk, amíg első-második helyen nem vagyunk

Nem a Renault-ra tekint a wokingi csapat fő riválisként: a sportigazgató Gil de Ferran vélekedése szerint nem célravezető hozzáállás egyetlen ellenfélre összpontosítani.

részletek

De Ferran: Norris úgy vezetett, akár egy veterán

Élete első F1-es futamán Lando Norrist a tizenkettedik helyen intették le Ausztráliában. A 19 éves brit azonban már ezzel az eredménnyel is meggyőzte a McLaren vezetőségét arról, ennél még sokkal többre is képes lesz.

részletek

Norrisnak több idő kellett volna

Bár a McLaren sportigazgatója szerint is kitűnő tehetségről van szó, ha több időt tölthetett volna pályán, jóval felkészültebben várhatná debütáló futamát Lando Norris. Hogy hol áll a csapat, kérdéses.

részletek

A McLaren bizalma az új Renault-motorban van

A francia gyártó nemrég arról nyilatkozott, hogy idén merőben új, sokkal jobb erőforrással álltak elő. A McLarennel is megosztották az adatokat, Wokingban ezért nagyon reményteljesen várják az évet.

részletek

A McLaren ködösít Alonso tesztje kapcsán

Az F1-es sajtó és a rajongók is arra számítanak, Fernando Alonso vezetni fogja a McLarent a barcelonai teszten. Gil de Ferran nem erősíti meg a feltételezést, viszont nem is cáfolja.

részletek

Brown: Alonso megnyerheti az Indy 500-at

Az elmúlt években közös sikereknek nemigen örülhettek, de remek baráti kapcsolat alakult ki Zak Brown és Fernando Alonso között. A McLaren főnöke magabiztos abban, hogy győzhetnek Indyben.

részletek

Brazil tartalékpilóta a McLarennél

A versenyzői ülésbe fellépő Lando Norris utódját jelentette be a McLaren: az igazán nagy eredményekkel még adós 20 éves Sergio Sette Camarában látták meg a fantáziát.

részletek

A McLaren a Red Bullt másolná

Sajtóhírek szerint a McLaren egy Red Bull-szerű autót épít a 2019-es szezonra. Gil de Ferran szerint kedveznek nekik az új aerodinamikai szabályok, és egyelőre nem szeretne jóslatokba bocsátkozni.

részletek

Vandoorne nem ismételné meg 2017-et

Még tavalyhoz képest is sikerült lejjebb csúsznia a rangsorban a McLarennek, a Renault-motor sem hozott megváltást. A mexikói teljesítmény azonban nagy lökést jelenthet mind a csapatnak, mind Vandoorne-nak.

részletek

A McLaren feláldozta az évet 2019-ért

Nagyjából sejthető volt korábban is, de a McLaren sportigazgatója elismerte, hogy látványos formaromlásuk hátterében az áll, hogy minden erejükkel a 2019-es versenyautóra összpontosítanak.

részletek

Pozitív irányba mozdult a McLaren?

Gyenge időmérő, a futamon pedig messze a pontszerzéstől. Ennek ellenére a McLaren sportigazgatója több pozitívumot is felfedezett a Japán Nagydíj hétvégéjén csapata teljesítményében.

részletek