DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Zhou

„Úgy csinált, mintha kikényszerítettem volna” – Tsunoda kiakadt Zhoura

Ázsiai csata volt a Spanyol Nagydíj egyik történetszála: az időbüntetés miatt pontokat bukó japán szerint a kínai ellenfélnek lett volna helye befordulni.

részletek

Én voltam Alonso legnagyobb rajongója – Zhou

Guanyu Zhou felidézte gyerekkori emlékeit a Formula-1-ről. A kínai pilóta elárulta, korábban Fernando Alonso volt a kedvence, akivel jelenleg egy mezőnyben lehet, a spanyolról pedig még személyes élményei után is csak pozitívan tudott nyilatkozni.

részletek

Csalódott vagyok – Zhou a kínai futamról

Már nagyon szeretne hazai közönség előtt pályára gurulni Guanyu Zhou. Az Alfa Romeo pilótájának erre idén sem lesz lehetősége, a Kínai Nagydíj körüli helyzet pedig véleménye szerint előre látható volt

részletek

Akár a Mercedesszel is csatában lehet az Alfa

A vasárnapi futamon mutatottak alapján rendszeres résztvevője lehet idén az Alfa Romeo a középmezőny élén folytatott csatáknak, a csapat szerint a Mercedes sincs elérhetetlen távolságban.

részletek

Pimasz stratégia: Így vette el az Alfa az Alpine pontját

Az Alfa Romeo már az F1-es szezonnyitón arra összpontosított, hogy kibabráljon egy ellenféllel: inkább ne kapjon senki pluszpontot a leggyorsabb körért, csak Gasly ne szerezze meg.

részletek

Apróságok döntenek majd Bottas szerint

Nagyon szorossá vált a középmezőny a finn pilóta szerint, aki úgy véli, kicsi dolgokon múlhat majd, kik kerülnek be a legjobb tíz közé szombaton. Ezzel csapattársa is egyetértett.

részletek

Podcast: Zhou’s second year in the front line

A quick pre-season interview Zhou Guanyu, the first Formula One racing driver from China, who is driving for Alfa Romeo F1 Team Stake.

részletek

Podcast – Exkluzív: Zhou második éve a frontvonalban

Második F1-es idényére hangol Zhou Guanyu: a Formula Podcast a nyitány közeledtével kifaggatta a tavaly kellemes meglepetést okozó kínait.

részletek

Bottas: Legalább 50 százalékkal jobb az idei Alfa Romeo

Nem győzte dicsérni a 2023-as autót a finn pilóta az F1-es tesztet követően: nincsen jelentős korlátozó tényező és a műszaki hiba is kevesebb lett.

részletek

Az Alfa az élen a második tesztnapon

Természetesen a teszten futott időkből nem érdemes komoly következtetéseket levonni, de Guanyu Zhou sokak figyelmét felkelthette mai teljesítményével.

részletek

Az Alfa Romeo versenyzőit lenyűgözte Seidl elszántsága

Valtteri Bottas és Guanyu Zhou szerint Frederic Vasseur távozása ellenére is szép jövő előtt áll a svájci alakulat az F1-ben Andreas Seidl irányításával.

részletek

Bottas Zhouról: „A fő erőssége, hogy nem hibázott”

Csapattársa és csapatfőnöke is meg volt elégedve Guanyu Zhou tavaly végzett munkájával, akinek a sok balszerencse ellenére sikeresnek könyvelhető el bemutatkozó éve.

részletek