DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd

Williams

A tavalyi Magyar Nagydíj óta először járt mindkét Williams a Q2-ben

Mindkét Williams bejutott a Q2-be, amire a 2020-as Magyar Nagydíj óta először volt példa. A pénteken 79. születésnapját ünneplő Sir Frank Williams aligha kaphatott volna szebb ajándékot a csapattól.

részletek

Russell: Meg sem fordult a fejemben, hogy kilépjek a Mercedes kötelékéből

George Russell a jövőjét firtató kérdésre válaszolva egyértelműen a Mercedes mellett foglalt állást. Azt is elárulta, hogy nem beszélgetnek Hamiltonnal a beugrása óta, de ez előtte sem volt másképp.

részletek

Russell: Életem talán legnagyobb hibája volt

Biztonsági autó mögötti kínos kiesése után tér vissza Emilia-Romagnába George Russell, aki szeretné feledtetni bakiját. Nicholas Latifi szerint Imola kifejezetten kedvezhet a Williamsnek.

részletek

Russell: A Mercedes és a Williams egy hajóban evez

Akár főbenjáró bűnnek is nevezhetnénk, ha valaki manapság egy lapon említi a Mercedest és a Williamst, azonban George Russellnek mindkét autóról van tapasztalata. Szerinte hasonló gondokkal küzdenek.

részletek

Russell: A szél lehet a Mercedes gyengéje

A Williams pilótája szerint a címvédő alakulat pontosan ugyanazzal a problémával küzdhet, amivel a saját csapata. Ők is érzékenyek lehetnek a légmozgásra, ami megnehezítheti az idényüket.

részletek

Russell: Nem a 20. helyet érdemlem, képes vagyok nyerni

A Williams 23 éves pilótája úgy érzi, még lenne hová fejlődnie, de már most benne van a futamgyőzelmek és bajnoki harc potenciálja – ahogy tavaly a Szahíri Nagydíjon bebizonyította. Az első nagydíj előtt kijelentette: a Williams az utolsó háromban fog végezni idén.

részletek

A Williams semmiképpen nem akar fiókcsapat lenni

Bár a grove-i istálló hosszú évek óta a mezőny végén található, a jobb sorsra érdemes Williams csapatfőnöke kijelentette, sem a Renault, sem más gyártó mögé nem áll be, független marad.

részletek

Az F1-en kívülről igazolt műszaki igazgatót a Williams

Két év után van újra technikai igazgatója a grove-i istállónak. Az FX becenéven ismert Francois-Xavier Demaison a Volkswagen motorsportrészlegén szerzett szakmai hírnevet.

részletek

Schumacher: Williams azt akarta, hogy pilótái szó szerint gyűlöljék egymást

Ralf Schumacher érdekes tapasztalatot osztott meg korábbi, F1-es múltjából. Frank Williams csapatfőnökként kifejezetten arra játszott, hogy két pilótája zsigerből gyűlölje egymást. Néha sikerült is.

részletek

Russell: Tényleg nehéz velem dolgozni

Főnöke kijelentését támasztotta alá George Russell, aki elismerte: nemcsak saját magától, a környezetétől is nagyon sokat vár, de ezt pozitív célok érdekében teszi.

részletek

Russell: Gyorsak is leszünk, meg nem is

Bizonyos versenyhétvégéken egészen kimagasló eredményekre is képes lehet az idei Williams, ám ehhez az égiek segítségére is szüksége lesz. Az új autó nem szereti a szelet.

részletek

Russell számára úgy tűnik, újabb év szenvedés jön

A tavaly a Mercedesnél történt beugrásánál bizonyított fiatal brit egyelőre nem látja jelét annak, hogy a Williams felzárkózott volna. A tehetséges ifjú titánra az eddig látottak alapján újabb év szenvedés vár.

részletek