DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Watson

„Lewis kezd kiábrándulni, Silverstone-ban dönthet a jövőről”

Így gondolja a britek korábbi ötszörös futamgyőztese, John Watson: Lewis Hamilton fejében talán most fogalmazódik meg a felismerés, hogy már nem lesz nyolcszoros világbajnok.

részletek

A Red Bull szólt Jos Verstappennek, lépjen végre hátrébb

Kisgyermek korától, a gokartos időktől egyengette fia pályafutását Jos Verstappen, ez még a Toro Rossónál töltött időszakban is folytatódott. A Red Bull azonban nem akarta, hogy az édesapa irányítson.

részletek

Watson: Szánalmas, hogy Hamilton nem tudott pár jó szót szólni Laudáról

Niki Lauda egykori csapattársa, John Watson szánalmasnak nevezte Lewis Hamiltont, amiért a háromszoros világbajnok halálára hivatkozva kihúzta magát a sajtókonferencia alól. Helyette Bottas ült be.

részletek

Watson: 22 futamnál át kell gondolnunk a versenyzést

A Toro Rosso csapatmenedzsere szerint ha az eleve túlzsúfolt, huszonegy futamos versenynaptárhoz jövőre még egy viadal érkezik, minden istállónak át kell alakítania dolgozói állományát.

részletek

A legidősebb élő nagydíjgyőztesek

Szombaton Stirling Moss bejelentette, hogy nem szerepel többé nyilvánosan, a hét pedig szomorú hírrel, a 86 esztendős Dan Gurney halálával kezdődött. Összegyűjtöttük a tíz legidősebb embert, aki F1-es versenyt nyert.

részletek

Retro – Lauda, Fittipaldi, aztán őrült csata

Sem a Ferrarinak, sem a világbajnokoknak nem hozott szerencsét az USA 1975-ig: Niki Lauda kellett ahhoz, hogy ez megtörjön. A versenyen egy bemutatóautó is rajthoz állt, egy versenyző pedig a sisaktisztítót keverte össze szemcseppjeivel.

részletek

Verstappent dicséri az "előzések bajnoka"

John Watson szerint nem létezik olyan hely, ahol ne lehetne előzni, azt is elárulta, hogy ő hogyan közelítette meg riválisait - úgy látja, hogy idén nagyon nehéz lesz megverni Hamiltont.

részletek

Leghosszabb szünet az 1. és 2. győzelem között

Az első győzelem fontos mérföldkő egy F1-es pilóta életében, de néha a második nagyon nehezen jön össze. Ki gondolná, hogy a legtovább éppen egy világbajnok várt a második sikerre?

részletek

Retro – A hátulról szerzett győzelmek mestere

Háromszor is szűnt meg alatta csapat, ő érte el az egyetlen amerikai istállóhoz fűződő F1-es győzelmet, végül pedig Alain Prost miatt került lapátra. John Watson karrierjéből nem hiányoznak az izgalmas történetek.

részletek

Retro – Vb-cím egyetlen győzelemmel

Az F1 történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy olyan versenyző lett világbajnok, aki egyetlen futamot nyert az adott évben – minden idők legőrültebb idényének fináléját elevenítjük most fel.

részletek

Retro - Amerikai-brit győzelem Lauda és a Ferrari nélkül

1976 nyarán rendesen felpörögtek az események az F1-ben: Niki Lauda nürburgringi balesete után a Ferrari két futamtól távol maradt, így arany esély került James Hunt kezébe, de még dobogóra sem tudott állni az Osztrák Nagydíjon - helyette egy amerikai csapat parádézott.

részletek

Szereljük ki a rádiót az autóból!

Több prominens F1-es személyiség megszólalt Nico Rosberg precedens értékű silverstone-i büntetésével kapcsolatban – egy dologban mindenki egyért: ez a szabályozás így nincs rendjén.

részletek