Mivelhogy apja, Marshall Watson sikeres autós vállalkozása mellett hobbiból versenyzett – ő nyerte az Írországban rendezett első túraautó-futamot –, érthető, hogy fia, John Watson is hamar megfertőződött a sebesség iránti szenvedéllyel. „Nem végeztem dicséretekkel az iskolát, hiszen nem értettem, miért kellene latinvizsgát tennem ahhoz, hogy autóversenyző legyek” – mondta egy korábbi interjúban, a Motorsport Magazine-nak Watson, aki 1946-ban május 4-én, ezen a napon született Belfastban.
Watson visszaemlékezése szerint két élmény faragott belőle Formula-1-es versenyzőt. Kilencévesen vitte ki apja először versenyre, a dundrodi TT-re. Amint lehetett, Watson is versenyezni kezdett. 22 évesen egy ismerőse két használt Formula-2-es autót vásárolt, és elnevezte csapatát „Team Irelandnek”. A versenygépek egyikét a 22 éves Watson foglalta el, aki 1969 húsvét hétfőjén rajthoz állt a thruxtoni versenyen, olyan pilóták társaságában, akikről addig csak a hírekben olvasott: a futamot nyerő Jochen Rindt, Jackie Stewart, Piers Courage vagy Jo Siffert.
A 20. helyről induló északír az ötödik pozícióig zárkózott fel, mielőtt összetörte autóját. Az apró, száguldó együlésesbe azonban rögtön beleszeretett, és eltökélte, nem dolgozik tovább a családi vállalkozásban, hanem magasabb szintű versenyzésbe kezd. Egy Brabhamre tett szert, és ezzel indult a Formula-2-ben.
Hatalmas roueni balesete hamar felhívta figyelmét a formulaautózás kockázataira: kéz- és lábtörést, illetve bokasérülést szenvedett a hétvégén, melyen ketten is életüket veszítették. Bernie Ecclestone szállítatta haza az általa menedzselt Jochen Rindt magángépén, a vele való kapcsolat pedig még hasznára vált a későbbiekben.
Mikor már úgy tűnt, nem engedheti meg magának a további versenyzést, több Formula-1-es lehetősége is adódott: előbb bajnokságon kívüli futamok, majd 1973-ban, négy évvel első F2-es szereplése után két világbajnoki nagydíj, köztük a szezonzáró Watkins Glenben, a már Ecclestone irányítása alatt levő Brabhammel.
Bár mindkét futamról kiesett, 1974-ben teljes szezonra rajthoz állhatott. A Goldie Hexagon Racing privát Brabhamje sok ígérettel nem kecsegtetett, mégis sikerült háromszor a pontot érő top 6-ba férkőznie, bizonyítva, hogy helye van a mezőnyben. A kiscsapatnak nem sikerült túlélnie az első év után, így a Surtees istállóban kapott helyet – de még évad vége előtt, az Osztrák Nagydíjat követően John Surtees is lehúzta a rolót, igaz, ő csak időlegesen.
Ezen a versenyen történt Mark Donohue tragédiája: a gyászoló Penske szponzori okok miatt nem hagyhatta ki hazai versenyét, az USA Nagydíjat. Watson ült az autóba, akinek ehhez a bemutatkozáshoz is fűződik egy nem mindennapi sztorija. A Marchot másoló PC3-as vasárnap bokszból kivezető körén meghibásodott. A csapat korábbi gépe, a PC1 a depóban volt kiállítva: Roger Penske egy hirtelen ötlettől vezérelve beültette Watsont az autóba, melyet korábban sosem vezetett. A rajtrács végére felálló északír kilencedik lett, mellesleg két bordája megsérült a kényelmetlen üléspozíció miatt.
Ez elég érv volt arra, hogy ő üljön 1976-ban a sokkal versenyképesebb PC4-ben, mellyel megszerezte első dobogóját, majd az Osztrák Nagydíjon a futamgyőzelmet, amely után fogadásból leborotválta jellegzetes szakállát. A másnapi reggelinél Roger Penske megkérdezte, hol van Watson – nem ismerte fel arcszőrzet nélkül, és nem hitte volna, hogy versenyzője beváltja ígéretét.
Év végén ismerős helyzet állt elő: Penske úgy döntött, kiszáll az F1-ből, hogy amerikai csapataira koncentráljon. Watson azonban ezúttal 24 óráig sem maradt ülés nélkül. A királykategóriás projektet vezető Heinz Hofer közölte vele, segít neki új csapatot találni, és máris Ecclestone-t tárcsázta telefonon, akitől a Brabham szabad üléséről érdeklődött. Ecclestone válasza: este hétre várja Watsont. A szerződéskötés miatt Angliába utazó Clay Regazzonival a repülőtérre megérkezve közölte az elé küldött Brabham-alkalmazott, hogy már betöltötték az állást…
Watson két évet húzott le a Brabhamnél, dobogókkal és pole-pozíciókkal, de a futamgyőzelem nélkül. A másodikban a kétszeres világbajnok Niki Lauda oldalán, aki bevallása szerint „valószínűleg az első kemény csapattársam volt.” Minden jól ment addig, amíg szezon közben Ecclestone magához nem hívatta Watsont. „Szeretnék kérdezni tőled valamit. Nikinek több pontja van a bajnokságban, mint neked. Ha vezetnél az utolsó körben, ő pedig második, félreállnál, hogy átadd a győzelmet?” Watson elég őszinte volt ahhoz, hogy zsigerből azt felelje: „Nem, erre nem vagyok képes.”
A Brabhammel így nem volt jövője, Watson pedig a McLarennél kötött ki 1979-ben. A katasztrofális első szezon után a versenyző virágkora következett, már jócskán 30 felett: számos dobogó, futamgyőzelmek, és legjobb szezonja, az 1982-es, mikor a fő bajnoki esélyes volt Keke Rosberg mellett – végül harmadik pozícióban zárt. Watson a mezőny végéről szerzett győzelmek specialistája is lett: a szóban forgó évben Detroitban a 17., 1983-ban Long Beachen pedig a 22. helyről lett első. Ez kettő összesen öt futamgyőzelme közül.
Időközben a wokingi csapat teljesen átalakult körülötte: megérkezett Ron Dennis, valamint visszatért Niki Lauda, akivel másodszor is csapattársak lettek. 1983 végén aztán a Renault-tól kicsapott Alain Prost, a jövő egyértelmű tehetsége vált szabadúszóvá. Lauda Watson mellett tartott ki, mivel őt lassabbnak tartotta magánál (annak ellenére, hogy mindkét közös mclarenes év végég a brit végzett előrébb). Dennis azonban megszimatolta a lehetőséget.
„Ronhoz mentem, aki azt mondta: ’ez van’. Nem éreztem keserűséget, de 37 éves voltam, 10 éve az F1-ben. A McLarennél folytattam volna, de másik csapattal már nem akartam újrakezdeni mindent” – idézte fel Watson, hogyan fogadta, mikor lecserélték egy fiatalabb tehetségre. A Lotusnál lett volna esélye Ayrton Senna mellett ülést szerezni, de ebbe nem akart belevágni. Valójában egyszer még feltűnt az F1-ben, 1985-ben a sérült Laudát helyettesítette egy futamon, ez volt utolsó nagydíja.
John Watson, akitől manapság is hallunk markáns nyilatkozatokat, mindig úgy gondolta, többre vihette volna a királykategóriában. „Több mint 150 nagydíjon voltam ott, futamokat nyertem, második helyen végeztem a világbajnokságon. (Ez utóbbi téves, 1982-ben Watson harmadik lett, Didier Pironi annak ellenére gyűjtötte a második legtöbb pontot Rosberg között, hogy súlyos sérülése miatt F1-es pályája idény közben véget ért.) Úgy érzem, ennél többet érhettem volna el, tudom, hogy meglett volna hozzá a képességem, néhány versenynek pedig máshogyan kellett volna végződnie. De ezen nem lehet változtatni, már meg van írva” – mondta Watson.
