Teszt
Tesztstatok: A Mercedes a Ferrari nyomában
Az első teszthetet a Mercedes vitte, a másodikon azonban már a Ferrari szállította a legjobb köröket. Összegeztük az időeredményeket és megtett távot – versenyzőkre, csapatokra és motorra lebontva.
részletekTíz dolog, amit a második F1-es tesztből tanultunk
A Ferrari esélyeitől a Honda szenvedéséig, a Mercedes tempójától az új gumik elhasználódásáig - íme a legfontosabb tanulságok az előszezon második barcelonai gyakorlásáról.
részletekAlonso még nem veszítette el a reményt
Habár az utolsó napon is kétszer megállt autója, Fernando Alonso mégis bizakodva int búcsút a tesztidőszaknak. A spanyol hisz benne, hogy megoldják a problémákat Ausztráliáig.
részletekMenetpróba: A divat oltára - Mercedes-Benz GLC Coupé 220d 4Matic
Pár év késéssel, de a Mercedes is elkészítette a kisebbik terepkupéját, amely utas- és csomagteret áldoz a sportosságért.
részletekNem érzett rá az autóra a teszten Hamilton
A világbajnok bevallja: nem tudja, képes-e gyorsabb tempóra, mint amit az F1-es teszten láthattunk tőle, nyolc nap sem volt elegendő, hogy megtalálja a Mercedes W08 ideális vezetési tartományát. Mind a Ferrari, mind a Red Bull teljesítményét dicsérte.
részletekVerstappen: Várjuk csak meg Melbourne-t
A második F1-es teszten a Red Bull sem volt lassú, ám továbbra sem tartoztak a főszereplők közé. Max Verstappen a tempó és a műszaki problémák miatt sem aggódik.
részletekStroll bukott diákból osztályelső lett
Kevesen gondolnák, ki teljesítette a legtöbb kört a teszt utolsó napján: a Williams újonca gyorsan maga mögött hagyta autótörő énjét, és problémamentesen tett meg 600 kilométert.
részletekHamilton a Barcából merít inspirációt a szezonra
A háromszoros F1-es világbajnok úgy véli, a Ferrarinál 1,2 másodperccel lassabb köridő volt a maximum, amit ki tudott hozni autójából. 2017-ben úgy akar küzdeni, mint a Barcelona a hét nagy meccsén.
részletekRaikkönen: Ennél is gyorsabbak tudunk lenni
A tesztidőszak leggyorsabb F1-ese, Kimi Raikkönen szerint a Ferrari valódi tempója még a látottaknál is nagyobb. „Sokkal jobbak vagyunk” – hasonlította a helyzetet az egy évvel ezelőttihez.
részletekRaikkönen pazar idővel a teszt leggyorsabbja
Az utolsó napra tartogatta a nagy durranást a Ferrari: azt a bizonyos 1:18-as időt, amelyet másfél héten át vártunk, végül Kimi Raikkönen hozta el, igazolva az F1 új korszakának gyorsaságát.
részletekSainz bukása új védőfal fejlesztését indította el
Amekkora volt a spanyol F1-es pilóta balesete 2015-ben, Szocsiban, annál nagyobb meglepetést okozott, hogy sértetlenül szállt ki a Toro Rossóból. Az incidens tapasztalataiból kiindulva az FIA új védőfalat tervezett a 2017-es szezonra.
részletekEz történt az előszezon utolsó tesztnapján
Ennyire gyorsan el tud szaladni nyolc nap. Ma már az utolsó felkészülési napnak veselkedik neki az F1-es mezőny tíz csapata, így aki még ki akar próbálni valamit a pályán az évadnyitó előtt, már csak most teheti meg. Kövessétek élő szöveges közvetítésünket!
részletek