Teszt
Ricciardo: A Ferrari a Mercedes fő kihívója
A Red Bull F1-es pilótáját egyelőre lenyűgözte a maranellóiak tempója, s úgy érzi, szoros csatára lehet kilátás a két éllovas csapat között – reméli, hogy ők is közel kerülhetnek hozzájuk.
részletekVettel lenyomta a Mercedes idejét a 7. napon
Az előszezoni tesztek utolsó előtti napján tovább faragott az idei barcelonai legjobb köridőn a mezőny, nevezetesen a Ferrarival Sebastian Vettel, aki hajszálra került az 1:18-as tartománytól is. A McLaren és a Renault csütörtökjét újabb gondok hátráltatták.
részletekÍgy látja Vettel a Ferrari jelenlegi formáját
A német pilóta idei tesztcsúcsot autózott a csütörtöki nap folyamán, a Scuderia szerepelése azonban már napok óta lázban tartja a rajongókat. A négyszeres világbajnok elmondta, mit gondol csapata teljesítményétől.
részletek7. nap: Vettel tesztcsúcsának története
Utolsó előtti napjához érkezett a kollektív gyakorlás, s vannak, akik számára ez lesz az utolsó fellépés az Ausztrál Nagydíj előtt, így például a négyszeres bajnok Vettelnek is. Élő közvetítés 9 és 18 óra között!
részletekBottas nem mondaná, hogy a Ferrari a favorit
Nincs egyetértés a versenyzők között abban, hogy vajon mely csapatok szólhatnak bele a világbajnoki küzdelembe a 2017-es F1-es szezon során – a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, valamint a Williams neve is felmerült.
részletekSainz: Ez sokkal jobb volt, mint a múlt héten
Carlos Sainz boldogan nyilatkozott az e heti második F1-es tesztnap után. A Toro Rosso spanyol pilótája javulást érez a csapatnál az első négy napi teszthez képest.
részletekKét motorhibája volt szerdán Verstappennek
A Red Bull hollandja úgy teljesítette a versenyzők között a legtöbb kört, hogy motort cseréltek autójában. Később versenyszimulációját szakította félbe újabb műszaki hiba, amely kapcsolatban állt az elsővel.
részletekTeszt: Bottas száguldott, Raikkönen tört a 2. napon
A téli F1-es tesztidőszak leggyorsabb barcelonai köre született meg szerda délelőtt, az ebédszünet után pedig Kimi Raikkönen balesete szolgáltatta a fő érdekességet.
részletekA 2. tesztnap krónikája Raikkönen balesetével
Célegyenesébe fordul a tesztszezon, a csapatoknak már csak három napjuk maradt felkészülni a vészesen közelgő szezonnyitóra: ismét visszatér az autóba az eddig mindkét napján a leggyorsabbnak bizonyuló Kimi Raikkönen.
részletekTetőfokára hágott a feszültség a McLaren-Hondánál
A wokingi F1-es istálló versenyigazgatója szerint a keddi újabb motorcsere miatt ismét romlott a viszonyuk japán motorpartnerükkel, de bíznak benne, hogy időben orvosolják a gondokat.
részletekEzen a héten felfedhetik titkaikat az új gumik
A Pirelli úgy véli, az F1-es csapatok múlt héten még csak tapogatóztak Barcelonában, ezért a második teszten fog kiderülni, hogy mit is bírnak 2017-re gyártott abroncsaik.
részletekA második teszthét első napjának eseményei
Barcelonában folytatódik a világbajnokság felkészülése, kedden kezdetét vette a második „téli” teszt. Többek között Hamilton, Vettel, Ricciardo és a visszatérő Wehrlein a pályán.
részletek