SzingapúriNagydíj
Leclerc: Mostantól befogom a számat
A monacói F1-es pilóta már megbánta, hogy a Szingapúri Nagydíjon a rádión panaszkodott csapatának, miután elé került csapattársa, Sebastian Vettel. Azt ígérte, többször nem fordul elő ilyen.
részletekRicciardo: Gyalázatos a büntetés, én senkivel nem szemétkedtem
Az ausztrál pilóta igazságérzetét igencsak megviselte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén szerzett büntetése, ami miatt a rajtrács végéről kellett indulnia. Aznap még aludni sem tudott.
részletekA Ferrarié a legjobb autó Hakkinen szerint
Szingapúrban kiderült, hogy nem csupán motor, hanem – a fejlesztéseknek köszönhetően – teljes csomag terén is a Ferrari a legversenyképesebb, vélekedik a kétszeres világbajnok. Szerinte is érdeke volt a csapatnak, hogy Vettel végre nyerjen.
részletekVettel odaszúrt kicsit Leclerc-nek a szingapúri futam után
A Ferrari három győzelme nemcsak pontokat, de egy óriási rivalizálást is hozott az olasz istállónak Sebastian Vettel és Charles Leclerc között. Természetesen mindkét versenyző az első számú pilóta címére hajt, a monacói pedig már a múlt heti futam visszavágójára készül Szocsiban.
részletekSainz: Nem az én hibám a nullás sorozat
A szezon második fele egyelőre nem igazán alakul jól a McLaren-pilóta számára, ugyanis három futamon egy pontot sem szerzett. A spanyol viszont kiállt saját magáért, és nem vállalja a felelősséget a rossz teljesítményért.
részletekGaslynek még mindig jobb a Toro Rossóban
A francia legjobb eredményét érte el a szingapúri hétvégén, mióta régi-új csapatához, a Toro Rossóhoz került, és úgy tűnik, továbbra sem kívánkozik vissza a nagycsapatba.
részletekGrosjean: Jó kis kerék kerék elleni akciók
A Williams újonca, George Russell és a Haas rutinos pilótája igencsak összekülönböztek a vasárnapi szingapúri futamon a pontszerzéstől csaknem fényévekre levő 17. hely megszerzéséért. A történéseket ki-ki másképp igyekezett feldolgozni.
részletekA szimulátor miatt úszott el a Red Bull győzelmi esélye
Max Verstappen dobogóra állt vasárnap, de a csapat szerint nyerhetett is volna: a Red Bull tanácsadója elmondta, a csapat szimulátorának „hibája” vette el az esélyt a győzelemre a Szingapúri Nagydíjon.
részletekSajtóvisszhang: Vettel újjáéledt
Sebastian Vettel feléledése, Charles Leclerc dühe és a Ferrari visszatérése címlapsztori lett Olaszországban. Így reagált az olasz média a Szingapúri Nagydíj végeredményére.
részletekBottas: Vasárnapi kocsikázás légkondi nélkül
Lassúsági versenyt láthattak a Szingapúri Nagydíj jelentős részében a nézők. Az első vonatban hátul haladó Bottas szerint gyors volt a Mercedes, de egyszerűen nem lehetett támadni.
részletekGiovinazzi: Remélem, otthon lefotózták, hogy én vezettem
Kimi Raikkönen a nyári szünet óta képtelen pontot szerezni csapata számára, Antonio Giovinazzi pedig egy büntetés ellenére is megtarthatta tizedik helyét. Raikkönen balesetéért nem járt szankció.
részletekSainz: Hülkenberg talán már bánja manőverét
A Szingapúri Nagydíj első körében összekoccant a két pilóta, ennek eredményeképp mindketten alaposan visszaestek. Hülkenberg végül visszazárkózott pontszerzőnek, Sainznak viszont nem sikerült.
részletek