DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hüllőinvázióval és Ferrari-elsőséggel indított Szingapúr

A Ferrari diktálta a tempót a megújult vonalvezetésű szingapúri pályán az első szabadedzésen, de a Red Bull sem volt messze és a McLaren fejlesztései is jónak tűnnek.

Lezárult a Formula-1-es versenynaptár európai szakasza, s ezzel együtt kezdetét vette az ázsiai túra a száguldó cirkusz számára. Első körben Szingapúrba látogat el a mezőny, ahová sok újítást hoztak a csapatok a teljesen eltérő karakterisztikájú monzai aszfaltcsík után.

Nemcsak a csapatok módosítottak sokat, de a Yas Marina Bay vonalvezetése is változott: a 15-ös kanyart követően egészen a régi 20-21-es kanyarkombinációig egy egyenest iktattak be a pálya vonalvezetésébe a szervezők, így az eddig 20-as és 21-es kanyar neveket viselő sikán mostantól16-os és 17-es kanyar lesz.



Igazán bemelegítésszagúan kezdődött a szingapúri hétvége: a legtöbben csak ismerkedtek az új vonalvezetéssel és a féktávokkal, takarították az utcai pálya porát, Sergio Perez pedig egy nem mindennapi problémára panaszkodott. A mexikói túl alacsonyan ült az RB19-ben, ami miatt nem látta be rendesen a kanyarokat, így az ülésmagasság beállítása után tért vissza a mexikói a pályára.

Eleinte 1:35-ös időket produkáltak a versenyzők, féltávnál azonban már Lando Norris állt az élen a sok újítást hozó McLarennel, immár 1:34-es köridővel.

Aztán Sergio Perez eseténél is váratlanabb történt az edzés közepén, noha nem példátlan. 2016-ban Max Verstappen jelentette, hogy egy óriási gyík van a pályán, most déjà vunk lehetett. A holland ezúttal egy kisebb, de még így is termetes hüllőt szúrt ki a pályán, ami miatt kis időre előkerültek a sárga zászlókis, mígnem kis barátunk elhagyta a pályát. A Red Bullnál természetesen jól elpoénkodtak a dolgon, mondván „Godzillának biztos gyermeke született”.

Az edzés harmadánál felkerültek a lágy abroncsok, és a pilóták is „megkóstolták” a pályát kicsit nagyobb gázzal. Ferrari, Red Bull, McLaren sorrend alakult ki az élen, Leclerc 1:33,350-es idővel állt az időlista élére. Bő tíz perc volt még hátra az edzésből, amikor ismét egy gyík „hajtott” a pályára, ezúttal Sainz szúrta ki az illetéktelen behatolót, majd az edzés lezárásaként három perccel a vége előtt egy harmadik hüllő is megnézte közelről az autókat.

A Mercedesek egyelőre kisebb lemaradásban vannak az imént említett hármashoz képest, aminek Hamilton hangot is adott a rádión keresztül, míg a McLaren fejlesztései erősnek tűnnek, a Ferrari pedig - egyelőre - megőrizte monzai jó formáját, de persze kérdés, hogy mennyi tartalék maradt még Max Verstappenben és a Red Bullban.

Az F1-es Szingapúri Nagydíj 1. szabadedzésének végeredménye:

1. Charles Leclerc Ferrari 1:33.350   25
2. Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:33.428 +0.078 24
3. Max Verstappen Red Bull–Honda RBPT 1:33.476 +0.126 22
4. Lando Norris McLaren–Mercedes 1:33.522 +0.172 24
5. Lewis Hamilton Mercedes 1:33.540 +0.190 21
6. George Russell Mercedes 1:33.695 +0.345 25
7. Sergio Perez Red Bull–Honda RBPT 1:33.725 +0.375 22
8. Fernando Alonso Aston Martin–Mercedes 1:33.974 +0.624 28
9. Yuki Tsunoda AlphaTauri–Honda RBPT 1:34.042 +0.692 25
10. Esteban Ocon Alpine–Renault 1:34.066 +0.716 24
11. Lance Stroll Aston Martin–Mercedes 1:34.568 +1.218 25
12. Pierre Gasly Alpine–Renault 1:34.639 +1.289 23
13. Alexander Albon Williams–Mercedes 1:34.657 +1.307 19
14. Valtteri Bottas Alfa Romeo–Ferrari 1:34.802 +1.452 25
15. Kevin Magnussen Haas–Ferrari 1:34.887 +1.537 23
16. Liam Lawson AlphaTauri–Honda RBPT 1:34.894 +1.544 27
17. Nico Hülkenberg Haas–Ferrari 1:34.985 +1.635 22
18. Zhou Guanyu Alfa Romeo–Ferrari 1:35.456 +2.106 25
19. Oscar Piastri McLaren–Mercedes 1:35.474 +2.124 22
20. Logan Sargeant Williams–Mercedes 1:35.778 +2.428 24

sainz-singapore

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: