DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

StájerNagydíj

Gumifüstöléssel ünnepelt Verstappen, utolsó figyelmeztetést kapott

Nem díjazta a holland célegyenesbeli mutatványát a Red Bull Ringen Michael Masi: a versenyigazgató gyakorlatilag azonnal üzent a csapatnak, hogy több ilyet nem fog elnézni.

részletek

Wolff: Nyolc év óta először nem volt győztes tempónk

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy a Mercedesszel először esett meg a turbó hibrid éra során, hogy a riválisuk egyszerűen gyorsabb volt náluk és nem volt reális esélyük a futamgyőzelemre.

részletek

Leclerc: Ez az egyik legjobb versenyem volt

Charles Leclerc a Stájer Nagydíjon a hetedik helyre kormányozta be a Ferrarit, oda, ahonnan rajtolt, de közben mozgalmas futama volt. Olyannyira, hogy a végén még a nap versenyzője is ő lett.

részletek

Formába hozta Tsunodát a szigorú főnök

Volt oka az örömre az AlphaTauri japánjának Stájerországban, miután idén a harmadik alkalommal szerzett pontot tizedik helyével – a Formula.hu kérdésére elmondta, Franz Tost instrukcióinak is szerepe volt a sikerben.

részletek

Raikkönen kevéssel maradt le a pontszerzésről

Azerbajdzsánban már megszerezte idei első pontját az Alfa Romeóval versenyző Kimi Raikkönen, az újabb bravúros top tízes eredménytől pedig ezúttal sem volt messze a finn pilóta.

részletek

Sainz: Olyan gyorsak voltunk, mint Perez

A Ferrari a múlt heti botladozásának tökéletes ellentétét mutatta be a Stájer Nagydíjon. Carlos Sainz különösen elégedett volt hatodik helyezésével, a vörös istálló versenytempója kiválónak bizonyult.

részletek

Russell: Ez újabb tipikus balszerencse volt

Pontszerzés helyett ismét csalódást keltően alakult George Russell futama. Bár önhbáján kívül történt, a Williams britje már meg sem lepődött az újabb problémán.

részletek

Red Bull: Ez volt a legdominánsabb győzelmünk

Sergio Perezzel megint egy merészet vállalt a Red Bull, azonban ezúttal nem jöttek be a számításaik. Lewis Hamilton a pluszpontot, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyet csípte el előle.

részletek

Hamilton: Egyszerűen gyorsabb a Red Bull, fejlődnünk kell

Jelenleg úgy tűnik, nem a Mercedes a mezőny legjobb autója. Bottas örül a harmadik helyezésnek, Hamilton a különleges hátsó szárny, vagy a fejlesztett Honda-motor miatt érez hátrányt.

részletek

Verstappen: Jövő héten még jobbak leszünk!

Max Verstappen hibátlan hétvégét zárt a Stájer Nagydíjon, ezzel pedig már tizennyolc pontosra növelte előnyét a világbajnoki összetettben. A holland jövő héten még jobb teljesítményt nyújtana.

részletek

Verstappen dominált a Stájer Nagydíjon

Pályafutása során először nyert zsinórban két futamot Max Verstappen. Hamilton nem tudott mit kezdeni ellene, nagy harc dúlt a harmadik helyért Bottas és Perez közt, a Ferrari pedig nagyot mentett Ausztriában.

részletek

Ez volt a Stájer Nagydíj krónikája

Továbbra sem érkezett meg az egész héten várt eső a Red Bull Ring fölé, de talán nem is lesz rá szükség ahhoz, hogy egy izgalmas versenyt lássunk a házigazda és a Mercedes között.

részletek