DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Formába hozta Tsunodát a szigorú főnök

Volt oka az örömre az AlphaTauri japánjának Stájerországban, miután idén a harmadik alkalommal szerzett pontot tizedik helyével – a Formula.hu kérdésére elmondta, Franz Tost instrukcióinak is szerepe volt a sikerben.

A háromhelyes rajtbüntetés – Valtteri Bottas Q3-as feltartása miatt – a 11. pozícióba sorolta vissza Yuki Tsunodát. A japán azonban gyakorlatilag a Stájer Nagydíj kezdetétől fogva a pontzónában haladt, miután jól jött ki a sűrűben történt ütközésekből az első körben. Végül a tizedik pozícióban ért célba, vigasztalva a Pierre Gasly kiesése miatt bánkódó Franz Tost csapatfőnököt.

A Formula.hu helyszínen levő tudósítója meg is kérdezte a fiatal pilótát, mekkora szerepe volt az eredményben a csapatfőnök szigorúbb felügyeletének – Tost Monaco óta szorosabb pórázra fogta Tsunodát, aki Angliából az olaszországi Faenzába, a főhadiszállás közelébe költözött.

„Franz a verseny előtt kioktatott, hogy igyekezzek és ne kövessek el hibákat ezen a héten, én pedig ezt be is tartottam! Azt hiszem, most örül, de szeretném, hogy jövő héten még jobban örüljön” – válaszolta a Formula.hu kérdésére Tsunoda.

 



„Az előrelépés egyértelmű a múlt héthez képest, de hogy őszinte legyek, ennél a tizedik helynél jobb pozícióban nem igazán végezhettünk volna” – mondta el a vegyes zónában összegyűlt újságíróknak az újonc, kitérve a nyitókörben, a 3-as kanyarban történtekre. „Szerencsém volt? Általában veszíteni szoktam pozíciókat az elején, de most megpróbáltam agresszívabb lenni a korábbi pályákhoz képest, ragaszkodni a pozíciómhoz, ami be is jött.”

„A nagy célom ezen a hétvégén az volt, hogy ne kövessek el hibákat, ami meg is valósult, leszámítva a rajtbüntetést. Az egy kicsit fájdalmas volt számomra, kicsit erősnek is tartottam. Intézkedni kell majd, hogy a rádiós félreértés köztem és a mérnököm között ne fordulhasson elő újra” – mondta a pályafutása vb-pontjait kilencre növelő Tsunoda, aki az egyéni verseny mellett a konstruktőri harcra is odafigyel.

„Sajnos a Ferrarival nem tudtam harcolni, de nekik nagyot javult a versenytempójuk mára. A jövőben velük kellene majd küzdeni, szem előtt tartva a csapatbajnokságot. A tempónk azért megvan, különösen az időmérőn, így bízom a jövő hétben, ahol ugyanitt megpróbálunk többet elérni!” – tért ki az osztrák dupla következő felvonására, amelyre július első hétvégéjén kerül sor a Red Bull Ringen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: