SpanyolNagydíj
A Williams alig várja Kubica visszajelzéseit
Valóban jót tenne a Williamsnek, ha egy tapasztalt pilóta segíthetné a munkájukat a mostani nehéz időszakukban. Most erre alkalom nyílik, ugyanis Robert Kubica autóba ül a hétvégi első szabadedzésen.
részletekMercedes: Innentől az időmérő a kulcs
Az utóbbi négy fordulóból háromszor egymás után kapott ki a címvédő gárda Vetteltől és a Ferraritól a kvalifikációkon. Wolff tudja, hogy a következő hétvégéken ezen gyorsan kell javítaniuk.
részletekA Honda-motor ismét bizonyíthat
A téli tesztek egyik nagy meglepetése a Toro Rosso-Honda remeklése volt, most visszatérhet és élesben is bizonyíthat. Pierre Gasly ráadásul nagyon rutinos már ezen a pályán.
részletekHülkenberg továbblépne
Nico Hülkenberg több társával egyetemben saját hibájának köszönhetően esett ki legutóbb Bakuban. Spanyolországban azonban több okból is bizakodó lehet, hogy túllépjen legutóbbi csalódásán.
részletekVerstappen szerint Barcelona határozhatja meg a szezont
A Spanyol Nagydíjra minden csapat jelentős fejlesztésekkel készül, az itt látott erőviszonyok pedig elárulhatják, hogy a Red Bull harcolhat-e idén a bajnoki címért. Ricciardo minimum dobogóra szeretne állni.
részletekBarcelonában érkezik meg a 2018-as McLaren
Nem tévedés: Eric Boullier kijelentette, eddig nem láttuk a valódi idei McLaren-Renault-t, csupán a tavalyi gép fejlesztett változatát. A csapat számos hét késésben van ütemtervéhez képest.
részletekSpanyol Nagydíj a 2018-as McLaren volánja mögött
Bár a rajongóknak legalább fél évet várniuk kell az F1 2018-ra, ahogyan az lenni szokott, már elkezdtek burjánzani az F1 2017 átiratai - nézzük is meg, milyen egy barcelonai futam a MCL33-assal!
részletekRaikkönent komoly díjra jelölik
Kimi Raikkönen az F1-es Spanyol Nagydíjon tett gesztusát, amikor egy, a nézőtéren síró kis rajongóját vendégül látta a Ferrari motorhome-ban, Lauerus-díjra jelölik augusztusban.
részletekBecsapják a csapatok a Pirellit?
Mivel az abroncsgyártónak az idei autókkal nincsenek adatai az egyes pályákról, kénytelenek a csapatokra támaszkodni a kötelező nyomásérték kijelölésekor. A gyanú szerint két istálló visszaél a lehetőséggel.
részletekManor-felszerelést használ a „11. csapat”
A Spanyol Nagydíjon csatlakozott az F1-es mezőnyhöz egy kétüléses formáció. Saját boksszal és motorhome-mal rendelkeznek, melyek történetében fontos szerepet kapott a Manor és egy repülőgépfestő műhely.
részletekEredetileg csak Spanyolországban tért volna vissza Wehrlein
Ehhez képest a katalán pályán már pályafutása legjobb eredményét ünnepelte: Ayrton Senna korábbi edzője nélkül nem épülhetett volna fel ilyen gyorsan.
részletekHamilton búcsúzhat egy szokásától a fáradtság miatt
A háromszoros F1-es bajnok Barcelonában aratott győzelme után többször utalt arra, hogy rég érezte magát ilyen fáradtnak egy futam után - valószínűleg egyik szokásától is búcsúzni fog emiatt.
részletek