DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap

Sajtó

Sajtó: 35 milliót bukhat a Haas főszponzora

Az utóbbi hetekben kevés pozitív dolog történt a Haas-Ferrarival, a pocsék teljesítményt tetézte a Rich Energy körül kialakult botrány is. Ha az italcég mégis lelép, az nagyon sokba fájhat neki.

részletek

Sajtó: A Ferrari érdeklődik Bottas és Ricciardo iránt

A szezon ezen időszakában hozzászokhattunk, hogy a sajtóban időnként vadnak tűnő feltételezések röppennek fel. Ezúttal Daniel Ricciardót és Valtteri Bottast hozták össze a Scuderiával.

részletek

Sajtó: Alonso a Mercedesszel és a Ferrarival is visszatérhet

Érdekes fordulatot hozhat 2020, olasz és spanyol sajtóinformációk szerint ugyanis Fernando Alonso a jelenlegi két élcsapat bármelyikével visszatérhet a Formula-1-be. Ez nagy húzás lehetne.

részletek

Az olasz sajtó sem kíméli a döntéshozókat

Olaszországban senki nem menekülhet a média éles nyelve elől. Az eddig gyenge teljesítmény nyújtó Ferrari helyett azonban most a versenybíróságra és a büntetést kiszabókra özönlik a kritika.

részletek

Sajtó: A Mercedes-motor már 1000 lóerő felett

Utolsó előnyét is elveszítheti a Ferrari, a Mercedes ugyanis Kanadában beveti továbbfejlesztett erőforrását, amely a hírek szerint már képes 1000 lóerő felett teljesíteni. Eldőlni látszik a szezon.

részletek

Egyre inkább inog Kubica ülése

A napokban pattant ki az a híresztelés, hogy Robert Kubicát Monaco után lecserélik és a Kanadai Nagydíjon már Nicholas Latifié a versenyzői ülés. A tesztpilóta tényleg jön, de még csak egy szabadedzésre.

részletek

Olasz sajtó: Ferrari, viszlát 2020-ban!

Besültek a nagy fejlesztések a Scuderia számára, a Mercedes és a Red Bull is a vörös autók előtt végzett. Ez pedig az olasz sajtónál előre láthatóan azt jelentette, hogy betelt a pohár a Ferrari miatt.

részletek

Sajtó: A Williams leállt a fejlesztéssel

Az idei év az istálló történetének egyik legpocsékabb szezonja. Már a tesztekre sem készült el időben az autó, amely elképesztően lassú. Sajtóhírek szerint pedig esélyes, hogy már nem is fejlesztik.

részletek

Az olasz sajtó valósággal szétszedte a Ferrarit

Az olasz média ismételten darabokra szedte a Ferrarit, miután a Scuderia most is képtelen volt megakadályozni a Mercedes újabb kettős győzelmét. Vettelt az átlagosság bajnokának mondják.

részletek

Sajtó: Gasly adatai használhatatlanul gyengék

Tavaly többször is nagyot villantott Pierre Gasly a Toro Rossóval, ám a Red Bullnál egyelőre gyengélkedik. A hírek szerint olyan mértékben, hogy Verstappen számára nem használhatók az adatai.

részletek

Vettel: Nincs eredendő baja a Ferrarinak

Bár még csak három futam telt el a huszonegy versenyt felölelő szezonból, az olasz lapok máris krízisről írnak a Ferrarinál, azonban Sebastian Vettel úgy gondolja, nincs semmi gond az idei autóval.

részletek

A Mercedes manipulálja a sajtót?

A Kínai Nagydíj véget ért, az első értékelések, nyilatkozatok már rég megtörténtek, most jött el a komolyabb elemzések, a meglepő vélemények és a bátor jóslatok ideje. A finn média szerint szó sem volt szabályellenes szárnyakról a címvédőknél.

részletek