DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 21. kedd

Russell

Az első Russell–Antonelli csörte: szombati F1-es hírek

A sprinten felbosszantotta a védekezésével, majd az időmérőn is legyőzte Antonellit Russell, Verstappen megint kiszállással fenyegetőzik, rövidíthetnek egyes futamokat 2027-ben: a szombati nap hírei egy helyen.

részletek

„A semmiből jött az utolsó kör” – Russell

Változtattak a vasárnapra várt eső fényében, de nem biztos benne a brit, hogy jó irányba mentek el a beállításokkal – a pole-pozíció azonban így is meglett neki a Kanadai Nagydíjra.

részletek

Russell nem érzi úgy, hogy bármi rosszat tett

Joga volt úgy védekezni az 1-es kanyarban, és mivel nem is vizsgálták az esetet, az FIA felügyelői is így látták – vonta le a következtetést a brit a kanadai F1-es sprint után.

részletek

Antonelli tisztázást kér a sprintes eset után

Talán másképp értelmezte a megbeszélteket – erre a következtetésre jutott egyelőre a Russell védekezése miatt kissé frusztrált vb-éllovas a kanadai F1-es sprint után.

részletek

Antonelli: Eléggé mellette voltam és leszorított…

Bár vissza kell néznie az esetet, a vb-éllovas úgy érzi, Russell nem hagyott elég helyet neki a sprinten folytatott csatájuk során. A brit örül, hogy mindketten dobogón végeztek.

részletek

Antonelli támadta, de Russell nyerte a sprintet az F1-es Kanadai Nagydíjon

Szorongatta eleinte vb-éllovas csapattársa, de végül Russell Norris előtt nyerte meg a szombati rövid futamot Montrealban, Antonelli a csata után csak harmadik lett.

részletek

Russell: Sosem kételkedtem magamban

Sokkal jobban érzi magát, mint Miamiban, a Mercedes fejlesztései is működnek, de a rajt még kérdőjel lehet: így értékelt a kanadai sprintpole után George Russell.

részletek

Három piros zászló és Antonelli-vezetés az egyetlen kanadai F1-es szabadedzésen

Mormotagázolás is kiváltott egy megszakítást a maratoni montreali tréningen, amelyen óriási Mercedes-fölényt hozott: közülük is Antonellinél az előny. A Ferrarik Verstappen és a McLarenek előtt.

részletek

Russellt nem aggasztja a helyzete

A Mercedes britje úgy érzi, a kijózanító miami hétvégére valamilyen szinten szüksége volt, és bízik abban, hogy újult erővel képes lesz visszatérni a meccsbe. A múltból merít erőt ehhez.

részletek

Russell: Kimi lendületben van, de nem aggódom

George Russell szerint megvan a tapasztalata ahhoz, hogy tudja, milyen gyorsan változik a széljárás egy szezon során, és tudja, hogy csak Miamiban nem volt meg a tempója.

részletek

Rosberg szerint jön az ütközés Russell és Antonelli között

A három egymást követő győzelmet arató Kimi Antonelli egyre nagyobb nyomást helyez George Russellre, Rosberg szerint pedig ebből előbb-utóbb konfliktus lesz.

részletek

„George egy gyilkos” – Wolff nem félti Russellt

A Mercedes F1-es főnöke biztos benne, hogy brit pilótája vissza fog vágni az előző néhány gyengébb eredményt követően.

részletek