RedBull
Sajtó: Megvan Verstappen új mérnöke
Holland értesülések szerint a Red Bullnak sikerült megegyeznie a Williamsszel, így várhatóan Tom Hart lesz Max Verstappen új versenymérnöke.
részletekVerstappen: Isack miatt lehetek most itt
Csapattársa szélárnyéka nélkül nem lett volna esélye az első rajtsorra Belgiumban, így sem tudja, hogy a futamon képes lesz-e az élmezőnyben maradni, de meg fogja próbálni.
részletekMegtalálta a trükkös szárny hibáját a Red Bull
Pierre Waché szerint megvan a megoldás is, de egyelőre nem szerelik vissza az autókra az átforduló hátsó szárnyat. A spái kezdéssel viszont összességében elégedettek a csapatnál.
részletek„Nem rossz most az autó” – Verstappen
Az egyenesekben hátrányban vannak, de összességében az autó egyensúlyával elégedett péntek este Max Verstappen: nincsenek különösebb problémáik.
részletekAz F1-es csapatok fejlesztései a Belga Nagydíjra
A Ferrari ezúttal semmilyen újítást nem hozott, ahogy az Aston Martin sem, a Mercedesnél, a McLarennél és a Red Bullnál viszont feltűnt ez-az Spában.
részletek„A legbölcsebb döntés” – Verstappen a Macarena-szárny mellőzéséről
Bár szerinte kicsit lassabbak lesznek emiatt, a Red Bull négyszeres F1-es világbajnoka egyetért az átfordulós szárny leszerelésével – igaz, reméli, miharabb visszakerülhet az autóra.
részletekNorrist büntetik, változtat a Red Bull: csütörtöki F1-es hírek
Piastri lezárta a Verstappen-pletykákat, a holland nem volt hajlandó beszélni a jövőjéről, Hamilton szenvedősebb hétvégét vár a Ferrarinak: a spái sajtónap hírei egy helyen.
részletek„Azt mondtam, nincs mit mondanom” – Verstappen
Párszavas válaszokkal zárta rövidre a jövőjével kapcsolatos pletykákat firtató kérdéseket a Red Bull négyszeres F1-es világbajnoka: ismét jelezte, hogy majd szól, ha lesz fejlemény.
részletekBearman: Hízelgő a Red Bull-pletyka, de…
Reagált a napokban felröppent találgatásokra a Haas brit pilótája – aki természetesen egyúttal beszélt arról is, hogy a Ferrari jelentheti-e számára a jövőt az F1-ben.
részletekNem használja az átforduló szárnyat a Belga Nagydíjon a Red Bull
Laurent Mekies szerint erre a hétvégére biztosan elköszönnek a macarena hátsó szárnytól, nem használják a megoldást az F1-es Belga Nagydíjon.
részletek„Max maradni akar” – Verstappen menedzsere
Szerinte eddig is élhettek volna a kilépési záradékkal, de nem tették, és annak létezése nem jelenti azt, hogy most élni fognak vele.
részletekMi a gond a McLarennél és a Red Bullnál?
A Mercedes és a Ferrari probléma nélkül halad előre, utóbbi csökkenti a hátrányát, a McLaren és a Red Bull viszont megoldandó problémákkal küzd: Paolo Filisetti technikai szakértő összegzése a topcsapatokról.
részletek