Hivatalosan is megerősítette a Red Bull, amiről hétfő este a RacingNews365 és a Formula.hu utazó tudósítójának, Mészáros Sándornak az információi alapján beszámoltunk: visszatér Isack Hadjar a hétvégi F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon.

Hadjar még a nyári szünet során szenvedett csuklósérülést edzés közben, amely miatt a zandvoorti, a monzai és a madridi fordulókat is kénytelen volt kihagyni. A Red Bull-főnök Laurent Mekies rendre elmondta, hogy jól halad a francia felépülése, de kihangsúlyozta, hogy nem siettetik el a visszatérését, megvárják azt, hogy újra százszázalékos állapotba kerüljön.
Nos, úgy tűnik, ez megtörtént: a Red Bull az információink szerint hétfőn beültette a szimulátorba Hadjart, hogy felmérjék a keze állapotát, és a jelek szerint immár – az orvosi javaslatokkal együtt – úgy határoztak, hogy kielégítő a gyógyulás, így Bakuban már újra a kétszeres F1-es dobogós vezethet náluk.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy az őt az előző három nagydíjon helyettesítő Liam Lawson visszaül a Racing Bullsba ezen a hétvégén, míg az ő helyét átmenetelig elfoglaló Yuki Tsunoda háromfutamos rövid visszatérése a „kisbikáknál” ezzel lezárult.