Yuki Tsunoda elismerte: tavaly még a szezon végére sem ismerte ki teljesen a Red Bull autóját – a legnagyobb hibát pedig akkor követte el, amikor Max Verstappen beállításait próbálta másolni, amelyek olykor még rosszabbá, érzékenyebbé tették az RB21-est.
Tsunoda tavaly mindössze két futam után került fel az energiaitalosok nagycsapatához Liam Lawson helyére, és bár voltak biztató momentumai, összességében az elődeihez hasonlóan csalódáskeltő teljesítményt nyújtott, jelentősen elmaradva Verstappentől, így az évad végén távoznia kellett a gárdától – igaz, teszt- és tartalékpilótaként maradt azért a Red Bullnál.
Az elmúlt hétvégéket beugróként a Racing Bullsnál teljesítő japán most a Beyond the Grid podcast adásában mesélt arról, hogy igazából soha nem érzett rá a tavalyi versenygépre: „Általában képes vagyok képes kiismerni az autót, amelyiket vezetem, és annak karakterisztikáját. De úgy éreztem még Abu Dhabi után is, hogy nem pontosan tudtam, milyen autót is vezetek.”

„Még mindig nem értem, mi volt a probléma, és miért küszködtem annyira az autó kiismeréséhez és a hozzászokásban. Azt hittem, megvan az önbizalmam, de néhány versenyen ezt egyszerűen csak elveszítettem. Mai napig nem értem azt az autót, hogy őszinte legyek.”
Tsunoda azt is elárulta, hogy szerinte az volt a legnagyobb hibája, hogy megpróbálta Verstappen beállításait lemásolni: „Egy dolog biztos magammal kapcsolatban: elég nagy az egóm ahhoz, hogy ne változtassak a vezetési stílusomon. Tudom, mit csinálok vezetés terén, és hiszek magamban. Szóval soha nem próbálom meg egy másik versenyző stílusát átvenni a sajátom helyett, még akkor sem, ha az a pilóta versenyképesés gyors.”
„Nyilván Max más helyzet: ő egy világbajnok, sok mindent bizonyított már, és még most is sokat tanulok a vezetéséből. Az alapvető stílusom ugyanaz. Ugyanakkor valószínűleg először a karrierem kezdete óta, elgondolkodtam, hogy változtassak a stílusomon és próbáljak valami hasonlót csinálni, mint Maxot. De ha ránézek az adatokra, nem láttam igazán jelentős különbségeket vezetés terén.”
„Főként azt tettem – és szerintem utólag ez volt a legnagyobb hibám tavaly –, hogy próbáltam lemásolni a beállításait, amit csinál. Még úgy is, hogy néha tudtam, hogy ha nagyon túlkormányzottnak érzem az autót, akkor Max beállításai elméletileg rosszabbá teszik az autót, érzékenyebbé az irányváltásoknál, vagy pedig jobban csúszkált tőlük.”
„Hajlamos voltam ezeket a beállításokat változtatni, még akkor is, ha már eleve szenvedtem a túlkormányzottságtól. Néha persze ellenkező irányban is történhetnek a dolgok alulkormányzottság esetén. Ezt próbáltam lemásolni.”