DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda
F1

Bejelentés: Hadjar 2027-re is marad a Red Bullnál

Megerősítette jövő évi F1-es felállását a Red Bull: 2027-ben is Isack Hadjar lesz Max Verstappen társa az energiaitalosok anyacsapatánál.

Meghosszabbította Isack Hadjar szerződését a 2027-es szezonra is a Red Bull, ezzel teljessé vált a bikások első számú csapatának jövő évi felállása – jelentette be az alakulat az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj szerdai sajtónapjának reggelén.

Hadjar 2025-ben debütált a Formula-1-ben, a Racing Bullsnál nyújtott remek teljesítménye pedig azt eredményezte, hogy a második idényét már az energiaitalosok anyacsapatánál kezdhette meg. Ahol nem is vallott szégyent, az elődjeihez képest jóval közelebb tud kerülni Max Verstappenhez, rendszeres pontszerzőnek mondhatja magát, Monacóban pedig egy dobogót is megörökölt Pierre Gasly később visszavont, majd mégis kiosztott büntetése révén.

hadjar-redbull-f1-4-v2



A nyári szünetben aztán csuklósérülést szenvedett, ami miatt három nagydíjat kihagyott a francia, aki ezen a hétvégén Bakuban ül vissza a volán mögé. A Red Bull bizalma azonban a távolléte során sem ingott meg Hadjarnak, amit jól mutat a mostani hosszabbítás – ami persze tőlük nem szokatlan módon csak 2027-re szól.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy az Oracle Red Bull Racingnél folytathatom” – fogalmazott Hadjar a csapat közleményében. „Nyolc hónapja érkeztem meg ehhez a csapathoz, és egyből megértettem ennek a szervezetnek a méretét és az ambícióit. Rengeteg tehetséges ember dolgozik a gyárban, és tisztában vagy vele, mekkora kiváltság egy ilyen hihetetlen csapatnál vezetni egy olyan négyszeres világbajnok mellett, mint Max.”

„Attól a pillanattól kezdve, hogy aláírtam, elköteleztem magam a csapat iránt, és Laurent és Milton Keynes összes csapattagjának támogatásával képes voltam igazolni a belém vetett bizalmukat. Folyamatosan figyelek, tanulok és egyre jobban hajtom magam minden egyes nap, ami csak még izgatottabbá tesz azzal kapcsolatban, ami előttünk áll.”

hadjar-verstappen-redbull-2027-f1

Laurent Mekies, a Red Bull F1-es csapatfőnöke így kommentálta a bejelentést: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy folytathatjuk az utunkat Isackkal. Amióta csatlakozott hozzánk az év elején, a pályán és azon kívül is szuperül teljesített, különösen annak fényében, hogy ez csak a második Formula-1-es szezonja, ami könnyű döntéssé tette számunkra a szerződése meghosszabbítását.”

„Isack a legelejétől kezdve beilleszkedett a csapatba, minden egyes percét azzal tölti a gyárban, hogy a mérnökeivel fejlesszék az autót, és mindig lelkesen tanul és fejlődik. Látható volt az első melbourne-i hétvégéjén is, hogy figyelemre méltóan kezelte az előléptetést, és kiérdemelte az ülést.”

„A sérülése óta eltelt időszak nehéz volt Isack számára, de ez a hosszabbítás bizonyítja, hogy mennyire hiszünk benne, és alig várjuk, hogy újra a pályán láthassuk. Még sok mindent szeretnénk elérni ebben a szezonban, de remek érzés tudni, hogy a versenyzők, a mérnökök és mindenki a gyárban mind ugyanabba az irányba halad, elkötelezetten és együtt dolgozva.”

Mivel Verstappen néhány hete egészen 2030-ig aláírt a Red Bull-lal, ezzel értelemszerűen teljessé vált az istálló jövő évi felállása. Az energiaitalosok második alakulata, a Racing Bulls esetén még nem történt ilyen bejelentés: ott is várható, hogy marad a Liam Lawson, Arvid Lindblad duó, de a Formula-2-es bajnoki éllovas Nikola Tsolov érkezését sem lehet teljesen kizárni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: