PR
Budapest az oktatási szféra paradicsoma
Aligha akad bővebb választék a budapestinél, ha oktatásról van szó, hiszen szó szerint itt összpontosul az oktatás.
részletekA gyárak mindig munkalehetőséget jelentenek!
A legtöbb esetben minden település számára örömteli, ha egy gyár települ oda vagy akár csak a szomszédságába is. Persze fontos, hogy ne legyen környezetszennyező, hiszen akkor az ott élők életét keserítené meg. Ám ha betart minden szabályt és a lehető legkörnyezetkímélőbb módon próbál meg eljárni, akkor bizony nagyon sok pozitívumot hozhat az adott település és környéke életébe.
részletekAkasztják a hóhért: avagy, ha HR-esként keresünk állást
Bizony még a legjobb HR-essel is megesik, hogy ő maga kerül át az asztal másik felére. A legtöbb HR-est, vagyis azokat, akik igazán jók a szakmájukban, nem ritkán fejvadász cégek csábítják át másik vállalatokhoz. Azért szép számmal akadnak olyan élethelyzetek is, amikor nekik kell felmondani és új állás után nézni.
részletekSegítséget jelenthet-e a CBD olaj epilepsziás kutyák számára?
Az emberekhez hasonlóan a kutyáknál is jelentkező betegség, a feltételezhetően genetikai eredetű epilepsziás rohamok gyógyszerekkel viszonylag jól kontrollálhatók, de a gyógyulás ritkának számít.
részletekÜveges képzés - népszerű építőipari szakmát sajátíthatsz el
Az építőiparban sok olyan terület van, ami nélkülözhetetlen tudást jelent, elismert és jövedelmező. Ilyen az üveges szakma is.
részletekÚgy érzed, a hosszú tél után kiürültek a szervezeted raktárjai?
Most, hogy végre kezd éledezni a természet, hosszabbak a nappalok és egyben melegebbek is, sokkal több kedve van az embernek aktivizálni magát. Kirándulás, felújítás, költözés, új hobbi, esetleg új tanfolyamok.
részletekTippek egy jó álláshirdetés megírásához
Mivel nagyon kevés vállalat fektet időt vagy erőfeszítést a meggyőző munkaköri leírások megírásába, óriási lehetőségünk nyílik arra, hogy kitűnjünk.
részletekMilyen állások mellett dönthetünk, ha az egészségügy területét választjuk?
Sokan úgy tartják, hogy egészségügyi dolgozónak születni kell, nem tudná bárki végigcsinálni azokat a nehéz napokat, amelyek egy ilyen alkalmazottra várnak.
részletekAdd meg okostelefonodnak a maximális védelmet!
Életünk ma már elképzelhetetlen okostelefon nélkül, hiszen az alapvető kommunikáción túl sok más egyébre is használható, a szórakoztatásunkat éppúgy szolgálja, akár a munkánkat, a pénzügyeinket vagy hétköznapi teendőinket.
részletekLepd meg szeretteidet, ismerőseidet, üzleti partnereidet kreatív ajándékkal!
Ints búcsút az unalmas ajándékoknak, akár közeli ismerőseidnek, akár üzletfeleidnek szánod, nemcsak azért, mert ma már ciki egy sekélyes ajándék, hanem mert rengeteg variációból választhatsz.
részletekTengerpart vagy kerti gerendavázas medence?
Nem mindenkinek adatik meg, hogy eljusson minden évben a tengerpartra. De olyan is van, aki nem bírja a sós vizet vagy nem szeret a tömegben órákon át a napon lenni.
részletekVajon miért szükséges a profi bőrápolási kezelések előtti előkészítés?
A legtöbben szenvedünk valamilyen bőrprobléma miatt. Általában tinédzser korban megjelennek a mitesszerek, a pattanások vagy a kiszáradt arcbőr. Később a gyulladásos bőr, akné, a pigmentfoltok, a leégés okozta esztétikai hibák miatt érezzük magunkat kellemetlenül a bőrünkben.
részletek