DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek

Motor

Wolff: Nem igaz, amit Lowe állít a motorok letekeréséről

A Mercedes egykori technikai igazgatója szerint a hibridéra első évében az istálló szándékosan letekerte a motorjait, hogy ne legyen akkora a fölényük. A csapatfőnök azonban határozottan tagadja ezt.

részletek

Letekert motorral nyerte halomra magát a Mercedes 2014-ben

Az istálló akkori technikai főigazgatója, Paddy Lowe ismerte el, akkora előnyben volt a Mercedes az első hibridmotoros évben, hogy szándékosan visszafogták magukat, hogy ne legyenek túl feltűnőek.

részletek

Alpine: 2022-re a legjobb autót építjük meg

Fernando Alonso idén ne számítson túl sok jóra, de a következő évre előre dörzsölheti a tenyerét, a francia istálló nagyfőnöke ugyanis nem éppen apró optimizmussal tekint a jövő szezonra. Csodafegyver jön?

részletek

Red Bull: A Hondának köszönhetjük, hogy elöl vagyunk

Négy évvel ezelőtt nevetség és gúny tárgya volt a japán gyártó, most pedig Helmut Marko is meglepetten tapasztalja, mennyire kiváló erőforrással jött elő a Honda, óriási köszönet jár nekik.

részletek

Binotto kimondta: Minden téren lassú a Ferrari

A Scuderia csapatfőnöke nem kertelt, hanem nyíltan kimondta, hogy bár fejlődött a versenyautójuk tavalyhoz képest, az SF21-es csomagja minden szegmensben lassabb a riválisoknál.

részletek

Mercedes: Elismerjük, hogy a Honda most jobb

Úgy tűnik, hosszú évek után most először valóban igaznak bizonyult a Mercedes siráma a lemaradásról, a Red Bull-Honda jelenleg erősebbnek tűnik. Toto Wolff csapatfőnök ezt ki is mondta.

részletek

A Honda és Gasly is örül, de még nincs ünneplés

Bahreinben egyértelművé vált, hogy a Honda valóban megérkezett az első helyekért vívott harcba. Külön öröm a japánoknak, hogy nem csak a Red Bull, de az AlphaTauri is rettentően versenyképes.

részletek

Adatok: A Red Bull még jelentősen visszafogta autóját

Rossz hír a Mercedes számára, hogy az adatok erősen arra engednek következtetni, hogy Max Verstappenék részéről is bőven van még tartalék a Red Bull-Hondában, a motort is visszafogták.

részletek

Ferrari: Nagy előrelépés az új motor

A Scuderia sportigazgatója, Laurent Mekies szerint már a pályára gördülés előtt tudták, hogy sokkal jobb lett az új erőforrás – azt viszont korai még megjósolni, mindez mire lesz elég.

részletek

A Haas tagadja, hogy a Renault felé kacsintgat

A csapatfőnök valóban ejtett néhány szót a Renault csapatfőnökével egy lehetséges együttműködésről, de Günther Steiner szerint szó nincs megállapodásról, a Haas a Ferrari partnere marad.

részletek

Honda-főnök a Ferrariról: A csapat, amelyik csalt?

Borzalmas kezdés után egyre jobban alakult a Honda visszatérése a Formula-1-ben, már zsebben több futamgyőzelem is. Azt azért nem feledi a japán szakember, mit tett a Ferrari két évvel ezelőtt.

részletek

A Honda a végsebességi lista élén, a Mercedes pedig a végén

A bahreini tesztelés során ezt is lemérték, de felettébb gyanús, amennyire a Mercedes lemaradt az egyenesekben. Problémák adódtak a német gyártó erőforrásaival, vagy ilyen látványosan megbújnak?

részletek