DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Gondban lehetnek a motorral Alonsóék 2022-ben

Az Alpine jó ideje bejelentette, hogy ebben az évben egy az egyben a tavalyi erőforrással áll rajthoz Fernando Alonso és Esteban Ocon is. De aggódnak a jövő évi motor miatt, hátrányban lehetnek.

Az Alpine egyik első embere, Marcin Budkowski elismerte, hogy hasonló nehézségekbe ütközhetnek erőforrásuk fejlesztése során, mint a Honda néhány évvel ezelőtt, miszerint nincs partneristállójuk, teljesen egyedül kénytelenek dolgozni, kevés lesz az adat, kevés a tesztlehetőség, a motorok pedig befagyasztásra kerülnek jövőre. Így, ha nem sikerül valami erősre a túl kevés adat miatt az erőforrás, akkor évekig beleragadhatnak a sárba.

Korábban a Renault-motorokat mindig több gárda is használta, a legnagyobb sikereket a Red Bull oldalán aratták, bár a hibridéra beköszöntével néhány futamgyőzelmen kívül nem sok sót ettek meg. A Toro Rosso helyére érkezett a McLaren partnercsapatnak, majd a Red Bull távozásával még mindig két istállóval dolgozhattak együtt a franciák.

A tavalyi év végén azonban a wokingiak is leváltották a Renault-motorokat és Mercedesre váltottak. Az Alpine így egyedül maradt ebben a kulcsfontosságú időszakban és bár már jó egy éve mindent a 2022-es erőforrásnak rendelnek alá, tartanak tőle, hogy a riválisokhoz képest jóval kevesebb adat megbosszulja majd magát és nem lesz igazán ütőképes az új motor.

Fejleszt az Alpine gőzerővel, de nincs túl sok adat, amit feldolgozhat az egyetlen istálló miatt


„A mi esetünkben biztosan jócskán előnyt jelent majd az új motorunk, úgy vélem, illeszkedni fog az átépített autó összes más rendszeréhez is. Az aggodalom azonban bennünk van, pont amiatt, hogy teljesen új erőforrással érkezünk, gondok adódhatnak vele. Éppen jövőre érkezünk ahhoz a ponthoz, amikor majd a szabályoknak megfelelően befagyasztják az erőforrásokat, de ha esetleg valami óriási megbízhatósági problémánk adódna vele, még meglesz a lehetőségünk azt kijavítani” – mondta el véleményét Marcin Budkowski a The Race hasábjain.

„Az erőforrások befagyasztása még nehezebbé teszi, hogy valami forradalmian új dologgal álljunk elő, jó ideje, a szezonkezdet óta arra összpontosítunk, hogy az összes alkatrészünket igyekezzünk annyira letesztelni a téli szünet végéig, hogy a lehető legkisebb kockázata legyen a megbízhatósági gondoknak.”

„Rengeteget használjuk a próbapadot, amin tesztelgetjük a különböző motor- és más alkatrészeinket. Kiterjedt tesztprogramot végzünk, de semmi sem helyettesítheti azt, amikor egy erőforrást beszerelhetünk egy igazi versenyautóba és egy pályán körözhetünk vele” – tette hozzá Budkowski. Az Alpine nehézségeit tovább növelte, hogy erre az évre is úgy kellett felkészülni, hogy egyetlen csapat egyetlen autója tesztelhetett. Jövőre is mindössze hat tesztnap áll rendelkezésre a tökéletesítésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: