MotoGP
Fáradásos kulcscsonttörést diagnosztizáltak Pedrosánál, kidőlt a tesztekről
Ha azt hittük, hogy a spanyol motoros a visszavonulásával a sérülésektől is megszabadult, tévedtünk: komoly orvosi beavatkozások várnak a KTM tesztelőjére, így bizonytalan ideig biztosan nem vehet részt az osztrákok tesztprogramjában.
részletekRossit Arany Tapír díjjal „jutalmazták” Olaszországban
A futamgyőzelem nélkül záruló 2018-as idénye okán kapta meg a Tapiro d’Oro „elismerést” a Yamaha kilencszeres világbajnoka – ahogy egyébként a Ferrari is ebben a „megtiszteltetésben” részesült.
részletekRossi még nem döntötte el, mikor vonul vissza
A „Doktor” nem tartja kizártnak, hogy akár 2020 után is a MotoGP-ben maradjon. Elmondása szerint elsősorban nem is a hőn áhított tizedik vb-cím megszerzése sarkallja a folytatásra.
részletekStoner szerint Lorenzo nyerhet a Hondával
Az ausztrál is elismerte, hogy a Ducatinál hosszabb időbe telt a spanyolnak az alkalmazkodás, mint azt várták, de a kétszeres világbajnok úgy érzi, a mostani váltás jóval egyszerűbb lesz számára.
részletek„Ha Marquez motort váltana, akkor is nyerne”
Mick Doohan szerint az a jó a motorversenyzésben, hogy mindig a versenyző jelenti a különbséget – azt pedig baromságnak tartja, hogy a címvédőnek bármit is bizonyítania kellene egy márkaváltással.
részletekRossi nehezen tudja elfogadni, hogy lejárt az ideje
Bár nagyon tiszteli a „Doktort” a Repsol Honda csapatvezetője, úgy véli, az olasz és környezetének egyes cselekedetei a gyengeséget tükrözik. Mindeközben Marc Marquezt közel tökéletes versenyzőnek tartja.
részletekLorenzo felveszi a versenyt Marquezzel
A Ducatitól a Repsol Hondához igazoló spanyol hihetetlen motorosnak nevezte új csapattársát, de úgy érzi, nemcsak ő tanulhat majd a címvédőtől, hanem fordítva is igaz lesz ez.
részletekMarquez orvosa nem érti, hogyan volt képes így vb-t nyerni
A Marc Marquez vállát megműtő orvos szerint a beavatkozás összetettebb volt a vártnál, és bár százszázalékosan nem lehet kijelenteni, hogy megoldódtak a repsolos gondjai, a jelek biztatók.
részletekVáltozik a bukással célba érők értékelése
A Grand Prix Commission idei utolsó ülésén több apróbb szabálymódosítást elfogadtak, amelyek közül a legérdekesebb, hogy immár nem kell együtt célba érnie a versenyzőnek és a motornak.
részletekLorenzo és Marquez is sikeres műtéten esett át
A Repsol Honda jövő évi versenyzői egy nap eltéréssel feküdtek kés alá Barcelonában, ahol előbbinek az Aragóniában megsérülő jobb lábát, utóbbinak pedig a folyton kiugró bal vállát igyekeztek rendbe hozni.
részletekÚjabb műtét vár Lorenzóra
Méghozzá ezúttal az Aragóniában megsérült jobb lába miatt, amelyben a csontok a folyamatos edzés és motorozás miatt nem tudtak rendesen begyógyulni az elmúlt két hónapban.
részletekVinales: Ezzel a motorral megnyerhetjük a vb-t
Csapattársával, Valentino Rossival ellentétben abszolút optimista nyilatkozatot adott a jerezi teszt végén a Yamaha spanyolja, aki úgy érzi, a gumikopás mértéke már rendben van, de a kigyorsításokon még fejlődniük kell.
részletek