DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Vinales szerint büntetést érdemelt volna Lorenzo

A Yamaha spanyolja, aki szintén áldozatául esett repsolos honfitársa barcelonai tarolásának, további hasonló manőverekre számít azok után, hogy a hondás megúszta szankció nélkül két héttel ezelőtti hibáját.

A Katalán Nagydíj legemlékezetesebb jelenete volt, amikor Jorge Lorenzo a verseny elején a 10-es kanyarban elcsúszott, s ezzel még Andrea Doviziosót, Maverick Vinalest és Valentino Rossit is kiütötte a versenyből. Miközben az ugyanott hibázó és Aleix Espargarót eltaláló Bradley Smitht, valamint több Moto3-as versenyzőt is büntettek a barcelonai hétvége után, a Repsol Honda motorosát nem szankcionálta a versenyirányítás. A spanyolra két hete is legmérgesebb Vinales szerint ezzel veszélyes precedenst teremtettek:

„Tény, hogy azzal, ha nem büntetjük az ilyen manővereket, megnyitjuk az utat a hasonló megmozdulások előtt, mert így könnyebb őrült rajtot venni és olyan helyeken megpróbálni az előzést, ahol nehéz azokat kivitelezni. De ez nem kifogás, igyekszem a legjobbamat nyújtani Assenben péntektől kezdve a versenyig” – nyilatkozta már Hollandiában Vinales, akinek szavait a Motorsport.com szakoldal idézi.

rossi-barcelona-baleset-kanyar



„Általában tisztelettudó versenyző vagyok, de Montmelóban rendkívül dühös voltam, mert szerintem az egy olyan futam volt, ahol az élbolyban harcolhattam volna a győzelemért. Aztán viszont az egyik motoros átlépi a határt az egyik kanyarban, hibázik és elesik. Nehéz most erről beszélni, mert egy hét eltelt, lenyugodtak a kedélyek. Szerintem, ahogy sok más versenyző szerint is, ilyenért büntetést szoktak adni, de a versenyirányítás úgy döntött, nem szankcionál, mert nekik más volt a véleményük.”

A yamahás azt is elárulta, hogy az incidens óta nem találkozott Lorenzóval, de megbocsátana neki: „Nem beszéltem vele. A csapat mondta, hogy átjött a bokszunkba, de megvan neki a számom, felhívhat. Ha valaki elnézést kér, akkor azt elfogadom, továbbra is tisztelni fogom és újra jóban lehetünk. Ez nem jelent problémát, tisztelettudó vagyok bárkivel, mint mindig, számomra ez nem változtat semmin. Ami a pályán történik, az ott is marad, ami pedig a pályán kívül, az pedig ott.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: