DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Motor

Vinales a Yamaha idei első győzelmét szerezte

Bár egy ideig Quartararo vezetett, majd Marquez is szorongatni próbálta, végül a hangvillások gyári alakulatának spanyolja nyert Assenben. Dovizioso nem fért fel a dobogóra, Rins és Rossi bukott.

Fabio Quartararo idén már harmadszor vághatott neki a pole-ból egy versenynek a MotoGP asseni futamán, a startot azonban a Suzukik kapták el a legjobban: Alex Rins tört az élre Joan Mirrel a nyomában, mögötte Quartararo, Maverick Vinales, Marc Marquez sorrendben következtek a többiek. Andrea Dovizioso is jól kezdett, hiszen a 11. pozícióból indulva feljött a hatodik helyre az első körben. A harmadik körben aztán Rins kicsúszott az élről, Mirt pedig gyorsan bedarálták a többiek, így Quartararo ragadta magához a vezetést az egymással csatázó Vinales és Marquez előtt.
 
Még a verseny első fázisában jártunk, amikor hátrébb is történt egy páros bukás: Valentino Rossi és Takaaki Nakagami esett el együtt, s a japán szemlátomást meg is ütötte magát, még olasz társa is odament segíteni neki – a hondást később az orvosi központba szállították. Közben az élen Quartararo, Marquez és Vinales teljesen együtt haladt, de Dovizioso sem volt messze tőlük. Vinales igyekezett támadgatni Marquezt, ám ennek az lett a következménye, hogy kicsit elvétette az első kanyart, így az éllovas duó egyedül maradt.




 
Marquez pedig ezt ki is használta: valamivel túl a táv harmadán megelőzte Quartararót, aki alatt rendre keményen beszitált a Yamaha. A repsolos viszont szinte rögtön utána hibázott is egyet, így újra a francia vezetett. Ezt kihasználva viszont Vinales is újra felért rájuk, s néhány sikertelen kísérletet követően előbb Marquezt, majd Quartararót is megelőzte, így az első helyen találta magát. Marquezt érezte, hogy mennie kell yamahás honfitársával, ő is gyorsan lenyomta Quartararót, aki el is kezdett leszakadni a két spanyolról. Közben mögöttük a Ducatik vívtak házi csatát: Danilo Petrucci előzte meg Doviziosót a negyedik helyért, ráadásul Mir is utolérte őket.
 
Kilenc körrel a vége előtt Vinales elrontotta az első kanyart, Marquez megelőzte, de a yamahás hamar visszavette tőle a vezetést. Vinales aztán rá is kapcsolt kissé, tizedről tizedre lépett el a repsolostól, aki erre már nem tudott válaszolni: a fiatal spanyol és a Yamaha is a tavalyi Phillip Island-i viadal óta először győzött. Marquez a második helyével is növelte az előnyét az összetettben, a dobogót pedig Quartararo tette teljessé, aki sorozatban másodszor végzett pódiumon. A negyedik helyért zajló csatából végül Dovizioso került ki győztesen a végén felzárkózó Franco Morbidelli, valamint Petrucci előtt, az első tízbe pedig Cal Crutchlow, Mir, Jack Miller és Andrea Iannone fért még be.
 
A futam végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: