DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez tizedszer a sachsenringi pole-ban

Idén sem talált legyőzőre az időmérőn a Repsol Honda hétszeres világbajnoka, aki új rekordot repesztve előzte meg Quartararót és Vinalest. Rossi és a gyári Ducatik a top 10-en kívül.

Napsütéses idő várta a MotoGP-seket a Német Nagydíj időmérőjén, amelynek első szakaszában egyértelműen Valentino Rossi és Andrea Dovizioso volt a két legnagyobb név. Az első pozíciót a papírformának megfelelően a „Doktor” be is zsebelte, pedig a hajrában még egy bukást is begyűjtött, mellette viszont nem ducatis honfitársa, hanem a bokszban mankóval közlekedő Takaaki Nakagami harcolta ki a továbbjutást, három ezreddel felülmúlva Doviziosót, aki így csak a 13. helyről rajtolhat vasárnap.

A Q2 elején Marc Marquez rögtön az élre állt, második nekifutásra pedig már saját korábbi pályacsúcsát is megdöntötte a spanyol. Mögötte a sóderágyat is meglátogató Alex Rins és a néhány órája még enyhe vállficamot szenvedő Fabio Quartararo foglalt helyet, ám a lemaradásuk bő fél másodperc volt a repsolos címvédővel szemben a negyedórás szakasz felénél. Danilo Petrucci pedig Joan Mirrel keveredett összetűzésbe: a ducatis roppant idegesen vette tudomásul, hogy a suzukis az útjába került.



A hajrát épp Petrucci óriási tempójú kicsúszása nyitotta meg, mindez azonban nem zavarta meg Marquezt, aki még a legvégén is tudott gyorsulni, így pedig zsinórban tizedik rajtelsőségét szerezte a Sachsenringen: 2010 óta az összes itteni időmérőjét megnyerte a spanyol! Quartararo és Maverick Vinales fért még be mellé az első sorba, míg a másodikba Rins, Jack Miller és Cal Crutchlow kvalifikálta magát. Pol Espargaro nyolcadik lett a KTM-mel, a sort pedig Rossi és Petrucci zárta.

Az időmérő végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'20.195  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'20.400 0.205 / 0.205
3. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'20.406 0.211 / 0.006
4. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'20.531 0.336 / 0.125
5. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'20.690 0.495 / 0.159
6. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'20.857 0.662 / 0.167
7. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'20.964 0.769 / 0.107
8. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'21.023 0.828 / 0.059
9. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'21.061 0.866 / 0.038
10. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'21.104 0.909 / 0.043
11. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'21.137 0.942 / 0.033
12. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'21.486 1.291 / 0.349
Nem fért be a Q2-be:          
13. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'21.105  
14. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 1'21.227  
15. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'21.313  
16. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'21.433  
17. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'21.446  
18. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'21.465  
19. Johann ZARCO FRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'21.637  
20. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'21.683  
21. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati 1'21.796  
22. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'22.119  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: