Mosley
Az FIA exelnöke szerint erre nincs bocsánat
Max Mosley azt mondja, hogy azt megbocsátják az ember, ha valaki rossz döntést hoz, de azt nem, hogy egyáltalán nem hoz döntést és határozatlan. Kitért az indianapolisi esetre is.
részletekMosley kivágott volna néhány részt a róla készült filmből
Dokumentumfilm készült a korábbi FIA elnök életéből, amely a főszereplő bevallása szerint minden kényes részletre kitér a March alapításától egészen a 2008-ban kirobbant botrányáig.
részletekMosley: Akinek nem tetszik a halo, menjen el egy temetésre
Max Mosley, az FIA korábbi elnöke elmondta, hogy bár nem jár ki a versenyekre, de a tv-ben követi a versenyeket. A halo mellett pedig teljes mértékben kiállt, hiszen életeket menthet meg.
részletek„Vettel megmozdulása tolerálhatatlan”
Nem csitulnak az indulatok a német F1-es pilóta bakui megmozdulása körül: a Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke kizárta volna a Ferrari versenyzőjét az Azerbajdzsáni Nagydíjról.
részletekRetro – Amikor el akarták törölni a sárga zászlókat
Igen, ilyen ígéret is elhangzott az F1-ben az évezred elején: egy éven belül sebességkorlátozással akarták kiváltani a sárga zászlókat, két éven belül pedig a biztonsági autót. Semmi sem lett belőle.
részletek„Ha rajtam múlna, azonnal elvenném a Ferrari bónuszát”
Az F1 új többségi tulajdonosának első embere nemrég kijelentette, hogy hajlandó lenne megvonni a Ferrari 100 millió dolláros, éves jutalmát, tervezetéhez most támogatót is talált.
részletek„Az amerikaiak azt hiszik, mindent jobban tudnak”
Az F1-es versenyek legyenek olyanok, mint a Super Bowl – hallani mostanában sok helyről. A szkeptikus Max Mosley, az FIA ex-elnöke nem is érti, miért állandóan ehhez a rendezvényhez kell hasonlítani.
részletekVeszélyesebb lehet az új szabályokkal az F1?
Max Mosley meglehetősen kritikusan fogalmazott a száguldó cirkuszban idén bevezetésre kerülő változtatásokkal kapcsolatban: úgy érzi, ez a lépés ellentmond az FIA több évtizedes hagyományainak.
részletekAki szerint hiba volt Ecclestone-t elküldeni
Neki köszönhető, hogy az F1 rég túlszárnyalta a WRC-t vagy Le Mans-t, és még most is sok tudás van a birtokában, amit a Liberty veszni hagy. Régi szövetségese, Max Mosley megtartotta volna Bernie Ecclestone-t.
részletekMegbukott a Mosley-modell, a Haas a követendő példa az F1-ben?
A Manorral a 2010-ben bemutatkozó újoncok utolsó képviselője is eltűnik a sportágból, amely nem csak sportág pénzügyi helyzetét, de a hagyományos magánzó-csapatok rendszerét is át fogja alakítani.
részletekMosley: Ecclestone-nak el kell engednie az F1-et
Max Mosley szerint a Formula-1 új tulajdonosainak nem lesz egyszerű beletanulni a sport rejtelmeibe, azonban előbb-utóbb el kell érkezzen az idő, amikor Ecclestone elengedi a királykategóriát.
részletek„Alonso 15-20 éve nem élte volna túl”
Az elmúlt évtizedek F1-es biztonsági fejlesztéseinek egyik élharcosa, Max Mosley szerint Fernando Alonso túlélése az előző időszak folyamatos előrelépéseinek köszönhető.
részletek