DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Vettel megmozdulása tolerálhatatlan”

Nem csitulnak az indulatok a német F1-es pilóta bakui megmozdulása körül: a Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke kizárta volna a Ferrari versenyzőjét az Azerbajdzsáni Nagydíjról.

Könnyen lehet, hogy ha az FIA nem indít újabb vizsgálatot Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ügyében, akkor a sajtó és az ott megszólalók ellettek volna a véleményeikkel, így viszont tovább gyűrűzik a szezon eddigi legnagyobb botránya. Persze sokan úgy látják, hogy ami vasárnap történt, az a múlt: Jenson Button és Martin Brundle is ezt a nézőpontot osztja, Sir Jackie Stewart pedig úgy vélekedett, hogy a versenybíróság nem végzi eléggé profin a munkáját.



A Sky Sports Max Mosley-t, a Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnökét szólaltatta meg, akinek soha nem kellett a szomszédba mennie sarkos véleményekért: „Valószínűleg nem fogok barátokat szerezni a Ferrarinál, de a tény az tény” – kezdte nyilatkozatát a brit, melyből egyértelműen kiderül, hogy melyik oldalon foglal állást.

„Én azt ajnálottam volna, hogy Vettelt zárják ki a versenyből, és vigyék az egész ügyet a (Motorsport) Világtanács elé tárgyalásra. Az én szemszögemből nézve tolerálhatatlan, ahogyan Vettel viselkedett. Ha ezt közúton csinálta volna, egyből elvették volna a jogsiját” – tette hozzá az egykori sportdiplomata.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: