Mercedes
„Láttam egy félesélyt, meg kellett próbálnom” – Russell
Örül neki, hogy megpróbálta az előzést Verstappen ellen, ahogy a második helyet is többnek érzi a Mercedes F1-es pilótája, mint amire előzetesen számítottak.
részletekRussell: Most nagyjából ez a helyünk
George Russell szerint ezúttal esélye sem lehetett a pole-ra, de a versenyen azért valamivel jobb tempót vár a szerinte a helyére kerülő Mercedestől.
részletekKét csapat hozott fejlesztéseket Austinba – egyikük a Mercedes
A Mercedes és a Haas az egyedüli csapatok, akik fejlesztésekkel érkeztek Austinba, miközben a mezőny többi csapata már inkább a 2026-os szabályváltozásokra fókuszál.
részletekRussellé lett a harmadik legnagyobb fizetés?
Brit lapértesülések szerint George Russell új Mercedes-szerződésével az F1 harmadik legjobban fizetett versenyzője lett – az viszont nagy kérdés, hány évre szól a megállapodás.
részletekWolff: George alulértékelt volt Lewis mellett
Az egyik legjobbnak nevezte brit pilótáját a Mercedes F1-es vezére, aki miatta nem érezte nagy kockázatnak Antonelli szerződtetését – akinek teljesítményéről ugyancsak beszélt.
részletekMercedes-bejelentés, RB-festés: szerdai F1-es hírek
Végre megerősítették Russell és Antonelli maradását, egyedi austini dizájnt villantottak a „kisbikák”, Hamilton további változásokat sürget: a nap hírei egy helyen.
részletekWolff: Csak a „mikor” volt a kérdés
A Mercedes F1-es vezére elmagyarázta, miért késlekedtek a tárgyalásokkal. Ő és a két pilóta, Russell és Antonelli is elégedetten nyilatkozott a 2026-os hosszabbítás kapcsán.
részletekBejelentés: Aláírt Russell és Antonelli 2026-ra
Megszületett a megállapodás és a bejelentés is: George Russell és Kimi Antonelli is aláírt a Mercedesnél, maradnak 2026-ra.
részletekHamilton tanácsa, Bottas Koreában – vasárnapi F1-es hírek
Mekies érkezése óta jobb a légkör a Red Bullnál, a Mercedes Koreában körözött, Lawson legendás pályán versenyezne, tragédia egy lengyel ralin: a napi hírek egy helyre gyűjtve.
részletekSainz: A Mercedes-erőforrás döntő tényező volt a Williamshez való igazolásban
Carlos Sainz szerint a Mercedes a 2026-os F1-es szabályváltozásokra is versenyképes erőforrást fog szállítani, ami kulcsszerepet játszott abban, hogy a spanyol pilóta a Williams mellett tette le a voksát.
részletekAntonelli úgy érezte, „állatként” vezetett
Kimi Antonelli saját bevallása szerint „állatként vezetett” a szingapúri időmérőn, ahol túlerőltette a dolgokat – a csapat mérnökigazgatója, Andrew Shovlin viszont dicsérte a fiatal olaszt, és tanulságos hétvégéről beszélt.
részletekA Mercedes még most is segíti Bottast
Valtteri Bottas már a Cadillac jövőbeli F1-es programján dolgozik, miközben továbbra is a Mercedes tartalékpilótája – a két istálló ritkán látható egyeztetést folytat a finn feladatainak megosztásáról.
részletek