Mercedes
Brundle visszaszólt Verstappennek
Max Verstappen édesapja szerint Lewis Hamiltonnak szimplán szerencséje van öt világbajnoki címével bivalyerős Mercedese miatt, nem a képességein múlott. Az F1-es szakértő megvédte honfitársát.
részletekBottasnak nincs szüksége Rosberg tanácsára
A finn pilóta elődje a Mercedesnél is többször kikapott házon belül, mígnem 2016-ban le tudta győzni Lewis Hamiltont. Valtteri Bottas viszont más útmutatása helyett saját útját akarja járni.
részletekBottas: Ez volt az eddigi legrosszabb évem
Bár talált pozitívumokat a 2018-as teljesítményében is, a Mercedes finn F1-es pilótája úgy érzi, még soha nem teljesített ilyen gyenge szezont, mint idén, amikor győzelem nélkül maradt.
részletekTodt: Csak egy kicsi hiányzik a Ferrarinál
Annak ellenére, hogy ismét a Mercedes és Lewis Hamilton húzta be mindkét bajnoki címet, Jean Todt szerint a Ferrarinak rendkívül erős szezonja volt, és nem sok kellett, hogy ők legyenek a győztesek.
részletekÍme, a 2019-es nevezési díjak
A Formula-1-es csapatok több, mint négy és fél milliárd forintot fizettek be, hogy a 2019-es szezonban is részt vegyenek. A legtöbbet a Mercedesnek kellett letennie az asztalra. Íme, a számok!
részletekBottas: Száguldani akarok, mintha loptam volna
Véget ért a Mercedes pilótájának győzelem nélküli szezonja. Miközben a nyilvánosságtól hideget-meleget kap, ő már a jövő évre gondol: úgy akarja odatenni magát, mint akinek nincs veszítenivalója.
részletekOcon: 2019-ben még több dolgom lesz...
A francia F1-es pilóta szerint persze jobb lenne versenyezni, de így is annyi feladata lesz a következő szezonban, mint talán még soha - van rá esély, hogy több csapatnál is tesztelhet majd.
részletekHamilton megdöntötte Vettel csúcsát
Véget ért a 2018-as Formula-1-es szezon, néhány rekord ismét megdőlt, van viszont, ami érintetlen maradt. Több különlegességet is megfigyelhettünk, ezekből mazsolázunk a holtidény kezdetén.
részletekHamilton még sosem volt ilyen, mint most
Főnöke és egy F1-es szakíró is kiemelt egy olyan dolgot az ötszörös világbajnokkal kapcsolatban, amit eddig nem láttunk tőle - az biztos, hogy van mitől tartaniuk a riválisoknak...
részletekBrawn: Bottas az egyetlen hiba a Mercedesnél
Nehéz hibát találni a Mercedesnél egy ilyen szezon után, de ha valamit, illetve valakit mégis választania kellene Ross Brawnnak, akkor az Valtteri Bottas idén nyújtott teljesítménye.
részletekVerstappen még sosem volt ennyire jó
Jos Verstappen szerint fia soha nem érezte még ilyen jól magát a bőrében. Kevesebb rizikót vállal be, mint korábban, noha többet kell kockáztatnia, mint Lewis Hamiltonnak, aki egy Mercedesben ül.
részletekTávozik Bottas versenymérnöke
Tony Ross, Valtteri Bottas versenymérnöke távozik a Mercedestől, legalábbis, ami az F1-es projektet illeti. Jövőre már a Formula-E-ben lesz a csapat egyik vezető stratégája.
részletek