Mercedes
Hivatalos: 2021-től újra McLaren-Mercedes
Ismét összeáll egy nagy múltú és sikerű Formula-1-es konstelláció, két év múlva a McLaren a Mercedes motorjait fogja használni. Ahogy a Honda-időszak, úgy a Renault-együttműködés is csak három szezont fog felölelni.
részletekÚjra létrejöhet a McLaren-Mercedes házasság
Sajtóhírek szerint már előrehaladott fázisban tartanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy a wokingi istálló 2021-től ismét a német gyártó erőforrásait használja a Renault-é helyett az F1-ben.
részletekHamilton: Nyolc tized megy el az egyenesben
A Mercedes világbajnoka elárulta, hogy mennyit buknak a Ferrarihoz képest az egyenesekben - bízik azért a csapatában, hogy megoldják a gondokat, de nincsenek könnyű helyzetben.
részletekWolff: Nem tettünk bele eleget a fejlesztésbe, ezért történik mindez
A Mercedes vezére szerint egyszerűen nem dolgoztak és nem fejlődtek eleget, míg a többiek igen - a Ferrari megértette, hogy hogyan működik az autó, ők pedig nem tudnak pole-t szerezni, csak küszködnek.
részletekHamilton: Az idei versenyeken már sehol sem vagyunk favoritok
Zsinórban három futamgyőzelmet aratott a Ferrari a legutóbbi helyszíneken, ezért a bajnoki éllovas úgy érzi, 2019 hátralevő futamainak nem a legjobb esélyesként megy neki a Mercedes.
részletekA 100 %-os győzelmi arány ellenére nagy csatára számít Wolff
A Mercedes eddig minden Orosz Nagydíjat behúzott, akárhányszor csak Formula-1-es autó a pályára gördült. Toto Wolffék már alig várják, hogy megszakítsák a Ferrari három futam óta tartó győzelmi szériáját, amire Szocsi a statisztikák alapján a legalkalmasabb helyszínnek kínálkozik.
részletekVettel és Leclerc csatározásával a Mercedes jár jól
Körvonalazódik az, amit már az évad előtt lehetett sejteni, Sebastian Vettel és Charles Leclerc nem esznek egymás tenyeréből. Rivalizálásuk legnagyobb nyertese pedig a Mercedes lehet.
részletekWolff nem hiszi, hogy egyetlen fejlesztés miatt lett jó a Ferrari
A Scuderia zsinórban harmadik futamgyőzelmét aratta a szezonban, Szingapúrban senki nem számított erre. A Mercedes csapatfőnöke kétli, hogy az új fejlesztési csomag önmagában elég lett volna.
részletekRed Bull: Szaftos a Ferrari üzemanyaga
Christian Horner csapatfőnök emeli kalapját a Ferrari F1-es motorrészlege előtt, amiért négy és fél év után megmutatta a Mercedesnek, milyen érzés egy másik gyártó után kullogni.
részletekHamilton: Talán egész évben jó autójuk volt
Az ötszörös világbajnok nem hiszi, hogy csak egy jól sikerült fejlesztés miatt uralta a szingapúri futamot a Ferrari. A brit pilóta csak találgatni tud, mi folyhat valójában a Ferrari istállójánál.
részletekBottas: Vasárnapi kocsikázás légkondi nélkül
Lassúsági versenyt láthattak a Szingapúri Nagydíj jelentős részében a nézők. Az első vonatban hátul haladó Bottas szerint gyors volt a Mercedes, de egyszerűen nem lehetett támadni.
részletekTúl jól sikerült volna Bottas elévágása, ezért kellett a csapatutasítás
Olyannyira sokáig hagyta kint Lewis Hamiltont a Mercedes és olyannyira elhúzták a kerékcseréjét, hogy félő volt, még Valtteri Bottas is megelőzi. A Mercedesnek fixálnia kellett a sorrendet, mert túl jól sikerült Bottas kiállása.
részletek