DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem a pénz a legfontosabb Hamilton valószínűleg utolsó szerződésében

A hatszoros világbajnok számára sokkal fontosabb, mekkora szabadságot enged meg a 2021-től érvényes szerződés. Szereti a vörös színt, de a Ferrarihoz vágyódást rövid távúnak minősíti.

Továbbra sem kötötte meg 2021-es szerződését Lewis Hamilton. A korábbi sajtóhírek arról szóltak, a megegyezés azért húzódik el, mert a versenyző magasabb fizetést igényel a Mercedestől – 60 millió eurót emlegettek – és nem csupán két, hanem három vagy négy szezonra kötelezné el magát, cserébe pedig a kontraktus lejártával nem igazolna máshova.

A Sky Sportsnak adott – csapatfőnökével, Toto Wolff-fal közös – interjúban viszont Hamilton arról beszélt, nem a fizetés a legfontosabb számára, hanem az, milyen szabadságot biztosít számára a megegyezés. A bérről általában hamar megállapodnak, a tárgyalás kezdeti szakaszában, sokkal több időt igényel, amíg dűlőre jutnak annak részleteiről is, mekkora mozgásteret kap a versenyzésen kívül más területeken is érdekelt brit.

„Amikor csatlakoztam a csapathoz, kinyitottam a kapukat, hogy belevághassak olyan dolgokba, mint az együttműködés a Tommy Hilfigerrel. Ha nem lett volna ez a korábbi megegyezés, Tommy sem lenne a csapat része, nem csinálhatnám a remek dolgokat, melyeket csinálok” – mondta a Skynak Hamilton, hozzátéve: ezeket az engedményeket pontosítani kell az új szerződésben, de természetesen nem akadályozhatják az elsődleges célt, a bajnoki címek nyerését.



„Az élet évről évre mozgásban van, a következő öt évre szóló terv mindig más. Nyilvánvaló, hogy potenciálisan az utolsó időszakom következik a sportban. Ezt természetesen az ember igyekszik pénzügyileg maximalizálni, de mégis az eredmény a fontosabb. A fő az utazás és a célja, valamint a többi, ezt kiegészítő dolog.”

A korábbi F1-es, Martin Brundle által készített interjún a Mercedes csapatvezetőjével, Toto Wolff-fal közösen vettek részt. Mindketten magasztalták bizalmon és kommunikáción alapuló kapcsolatukat, Hamilton pedig azt is kiemelte, Wolff elengedhetetlen, hogy F1-es mércével nagy szabadságot biztosító szerződéseket köthessen.

„Nem olyan, mint a többi menedzser, akik általában eléggé szűk látókörűek sok kérdésben. Talán senki más nem engedné meg nekem például a tommys projektet, pedig nincs érdekellentétben egyik márkával sem. Ez is segített magasabbra juttatni minket, egy kis színt hozott hozzánk. Előtte fekete-fehér csapat voltunk, most viszont színek kerültek a ruháinkra, ami nem volt jellemző a régi Mercedesre. És a Mercedes is rugalmasabb, vonzóbb márkává vált. Szerintem ez mindannyiunk számára jót tett” – mondta Hamilton.

Ha pedig színek, a Sky-interjúban természetesen a vörös is szóba került, Hamilton lehetséges, egyre valószínűtlenebbnek tűnő átigazolása a Ferrarihoz. A hatszoros világbajnok így kommentálta az örökzöld témát:

„Ezt rövid távú jellegű dolognak tartom. Ha megnézzük, kik vezettek a Ferrarinál, nyilván egy hihetetlen csapatról beszélünk, az istálló színe pedig mindig gyönyörű vörös volt. Az én sisakomon is van vörös, ami a szenvedély és szeretet színe. De a Mercedes is megbecsüli a versenyzők hűségét, az örökség részei és életre szóló partnerek maradnak, Stirling Moss is végig a csapat tagja volt. Ez különösen vonzó dolog” – beszélt arról, hogy a Mercedesre is lehet ugyanolyan ikonként tekinteni, mint a Ferrarira.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: