Mercedes
Russell: Néha mi voltunk a leggyorsabbak
Lewis Hamilton nem találta frusztrálónak azt, hogy beragadt Fernando Alonso mögé, George Russell pedig az autó leszorítóerejét és időmérős tempóját hiányolta, a versennyel elégedett.
részletekRussell: Nem jó, de ez volt a maximum
Egyértelműen nem a hatodik helyen szeretné látni magát a Mercedes britje, de a hétvége eddigi részében tapasztaltak alapján elfogadja. Esőtáncot viszont fog járni.
részletekHamilton: Jó lenne végre egy kis szerencse
Számítottak rá a Mercedesnél, hogy gyengélkedni fognak Monacóban, de a hétszeres F1-es világbajnok szerint rosszabb a helyzet, mint várták. A vasárnapi időjárásban azért még bízik a brit.
részletekHamilton: A pálya olyan, mint egy hullámvasút
A brit meglehetősen elégedetlenül nyilatkozott a monacói pálya állapotáról a pénteki napot követően, állítása szerint ez a leghepehupásabb pálya, amelyen valaha versenyzett.
részletekRussell: Nem hagyhatjuk, hogy a pimasz Lando beelőzzön!
Nem szomorkodott nagyon a monacói péntek után a Mercedes pilótája, de azért azt is érzi, messzebb vannak, mint lenniük kellene. Ismét előjött a delfinezés, nála épp enyhébben, mint csapattársánál.
részletekRussell: Most óvatosabban kell kezdeni
George Russell szerint az ő szíve a szimulátorban is jobban vert Monacóban, mint más pályán a valóságban - az új autókkal nem lesz könnyű pontosan leküzdeni ezt a szűk városi pályát.
részletekMercedes: Nincsenek nagy elvárásaink Monacóra
A Spanyol Nagydíjon látott előrelépés ellenére a Mercedes túlzott elvárások nélkül készül a hétvégi Monacói Nagydíjra. Ezt Toto Wolff éppen a barcelonai pályából kiindulva mondja.
részletekHorner: A Mercedes visszatérhet a bajnokságba
Egyik ellenfelüket sem nézik le a Red Bull csapatánál Christian Horner szerint. Az osztrák istálló csapatfőnöke úgy véli, a Mercedes nagy lépést tett előre Barcelonában, így velük is számolni kell.
részletekNem biztos a pattogás megszűnésében a Mercedes
Barcelonában nem kínozta őket a delfinezés, de James Vowles, az F1-es alakulat stratégiai igazgatója óvatos: ez eddig egyetlen versenyhétvégéréről volt elmondható az idei hatból.
részletekHamilton: Russell-lel egyenlők vagyunk a csapatnál
Lewis Hamilton úgy véli, egyáltalán nem vezérpilóta a Mercedesnél, teljesen egyforma feltételekkel versenyezhetnek George Russell-lel. A veterán brit a hátsóbb alakzatban is élvezi a csatákat.
részletekSzó sincs a Mercedes feltámadásáról Binotto szerint
A Ferrari csapatfőnöke számolgatott: a Mercedes hat-hét tizednyi hátránya megegyezik a Scuderia tavalyi lemaradásával. Christian Horner viszont arra hívja fel a figyelmet, milyen könnyű felzárkózni a pontversenyben.
részletekMontoya szerint Hamilton nyerhetett volna
A tempója alapján akár a futamot is megnyerhette volna Lewis Hamilton a korábbi F1-es pilóta szerint. Juan Pablo Montoya úgy véli, a hétszeres világbajnokot meglepte az autója teljesítménye.
részletek