DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes: A Ferrari szintjén leszünk Abu Dhabiban

Hiába a brazíliai kettős győzelem, a Mercedesnél George Russell és Toto Wolff is úgy véli, a szezonzárón kevésbé lesznek versenyképesek – de legalább mostanra megtalálták a helyes irányt.

Különösen az idény első fele szólt főként a küszködésről a Mercedes számára 2022-ben, azonban az utóbbi versenyeken egyre erősebbnek tűntek, Interlagosban pedig kettős győzelmet arattak, megtörve idei nyeretlenségüket. Ám mint arra Toto Wolff csapatvezető egyből rámutatott: ez még nem jelenti azt, hogy mostantól mindenhol ez lesz a helyzet – sőt, arra számít, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon kevésbé lesznek versenyképesek:

„Úgy vélem, papíron Abu Dhabi sokkal nehezebb lesz számunkra, már csak azért is, mert még mindig jelentős a légellenállásunk. De tudjuk ennek az okát. Szerintem azt is tudjuk, miért szerepeltünk itt jobban. De azt tudjuk-e, miért voltunk ennyivel mindenki előtt ezen a hétvégén? Nem tudjuk” – jegyezte meg a RaceFans.net által idézett Wolff.

russell-hamilton-brazil-mercedes-1



Egyetértett főnökével a friss F1-es futamgyőztes George Russell is: „A megérzéseim azt súgják, hogy Abu Dhabiban hasonló szinten leszünk, mint a Ferrari, és talán egy kis lépéssel a Red Bull mögött. Úgy gondolom, a legutóbbi két versenyt viszonylag lassú tempójú pályákon rendezték, s ezeken remekeltünk idén.”

„De így is hihetetlen az a fejlődés, amit csapatként elértünk” – tette hozzá a fiatal brit. „Austin csapatként folyamatosan a győzelemért harcoltunk vagy esélyünk volt a győzelemre minden egyes futamon. Ez löketet adott nekünk és visszaadta az önbizalmat a gyárban dolgozóknak. Mindent bele fogunk adni a tél során, hogy olyan autóval rukkoljunk elő a teszten, amely az első futamtól kezdve versenyképes lesz.”

A csapattárs Lewis Hamilton is mindenekelőtt azt emelte ki, hogy mostanra megtalálták a megoldást a szezon eleji gondjaikra: „Nagyon-nagyon hosszú ideig nem igazán értettük meg, mi is a probléma és hogyan tudnánk megoldani. És nehéz volt, mert hiába próbálkoztunk és próbálkoztunk, valahányszor jött valami újítás, a gondjaink megmaradtak. Úgyhogy ez óriási előrelépés. Tudjuk, hova kell koncentrálnunk az erőforrásainkat a tél során. Rendkívül büszke vagyok a csapatra ezért a hihetetlen munkáért.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: