Magnussen
Megizmosodott az F1-es mezőny
Ricciardo Schwarzeneggert, Hamilton Hulkot emlegeti: a minimumsúly bevezetésének hála a versenyzők ráfeküdhettek az erőnléti edzésekre, és a bőrükben is jobban érzik magukat, mióta szabadabb az étrendjük.
részletekFittipaldi azt hitte, ugratják, hogy vezethet
Pietro Fittipaldi egyáltalán nem számított arra, hogy már kedden autóba kell ülnie a Haasnál. Végül a véletlennek köszönhette a lehetőséget, amit először nem is akart elhinni, azt hitte, vicc.
részletekMeglazult fejvédő hátráltatta Magnussen napját
A Haas dán versenyzője ugyan csak 59 kört teljesített kedden, mégis odaért az eredménylista harmadik helyére - mint kiderült, nem önszántából kellett átadnia a VF-19-est a gárda tesztpilótájának, Pietro Fittipaldinak.
részletekGrosjean túltolta a súlygyarapodást
2019-től már egy pilótának sem kell alkalmazkodnia az autók súlyához, a francia F1-es pilóta azonban úgy véli, hogy a téli szünet során kicsit többet "bűnözött" a kelleténél.
részletekMagnussen reméli, nem lesz több spórolás, mert egy vicc
A Haas autóbemutatóján az idei újdonságokról faggatták a pilótákat, az üzemanyaglimitről és aerodinamikáról: Kevin Magnussen bizakodó, Romain Grosjean kételkedő.
részletekMagnussen: Gyerekként másnak tűnt az F1
Szomorúnak tartja a Haas pilótája, hogy az F1-ben a többség számára a legnagyobb örömöt a középmezőny legyőzése jelenti. Abban bízik, egy napon a Haas is futamot nyerhet majd.
részletekA kultúra a Haas egyik legfőbb erőssége
Kevin Magnussen szerint más csapatokkal ellentétben náluk nincs széthúzás, nem hibáztatják egymást, nyugodt környezetben dolgoznak, ez pedig rengeteget számít, legalábbis neki.
részletekMagnussen: Hamilton nem volt szabad a McLarennél
A Haas-Ferrarinál versenyző Kevin Magnussen is a McLarennél debütált, ahogy korábban Lewis Hamilton is. A dán pilóta kicsit sem bánja, hogy már nem a wokingiaknál versenyez.
részletekÚj versenymérnökök a Haasnál
Az amerikai csapattól megerősítették, hogy mind Romain Grosjean, mind Kevin Magnussen új versenymérnököt kap az előttünk álló szezonban. Giuliano Salvi így visszatér a Ferrarihoz.
részletekSteiner: Honnan ered Magnussen rossz hírneve?
Günther Steiner reagált a versenyzőit ért kritikákra, és elmondta, többek közt azt sem érti, honnan származik Kevin Magnussen rossz hírneve, ahogy azt sem, Romain Grosjean hogyan talált vissza régi önmagához a szezon második felében.
részletekAz elmúlt 25 év legjobb debütálásai
Három tehetséges pilóta bemutatkozását láthatjuk idén Ausztráliában. Valós győzelmi esélyeik nincsenek, de csatlakozhatnak egy remek társasághoz, akik azonnal képesek voltak pontot szerezni.
részletekMagnussen: Grosjean gyorsabb versenyző, mint Jenson Button
Nagyra tartja kollégáját a Haas dán pilótája: bár úgy véli, eddigi legjobb csapattársa a 2009-es világbajnok Jenson Button volt, elmondása szerint Romain Grosjean időmérőn egyértelműen gyorsabb nála.
részletek