DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Meglazult fejvédő hátráltatta Magnussen napját

A Haas dán versenyzője ugyan csak 59 kört teljesített kedden, mégis odaért az eredménylista harmadik helyére - mint kiderült, nem önszántából kellett átadnia a VF-19-est a gárda tesztpilótájának, Pietro Fittipaldinak.

Legjobb körüket azonos, C3-as gumikon futva alig egy másodperc volt Charles Leclerc előnye a második tesztnap végén Kevin Magnussennel szemben, miközben a monacói csaknem háromszor annyi ideig tartózkodott a pályán, mint a dán. Noha a Haas az egész napot neki szánta, végül Pietro Fittipaldi is körözhetett a csapat arany-fekete autójával, ugyanis Magnussen kényelmetlennek találta a vezetést meglazult fejvédője miatt.



„Úgy ültem ott, hogy a fejem lefelé nézett, nehezemre esett feltekinteni” – mondta a pilóta. „A fejvédő túlságosan előre mozdult, így amikor fékeztem, nem tudtam előrenézni. Így vezetni sem lehetett. Ezt mindenképp ki kell javítanunk – nem sok idő, csak nem voltak hozzá itt a szükséges részek, vagy egy másik fejvédő” – tette hozzá.

Ennek ellenére amíg a pályán volt, Magnussen élvezte a vezetést, és az sem zavarta meg túlságosan, hogy kis késéssel tudott csak pályára lépni. „Néhány kisebb hibával szembesültünk, semmi komoly, nem kell aggódnunk miattuk. Ettől eltekintve jól éreztem magamat az autóban, remek a kezelhetősége, stabilan és kiegyensúlyozottan viselkedett. Sok mindent kell még tanulnunk, viszont tisztán látjuk, hogy merre kell tovább haladnunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: