DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Magnussennek a Red Bullra fáj a foga

Ismét a középmezőny legjobbja lett a Haas, ezúttal azonban kevés hiányzott Max Verstappen legyőzéséhez is. Kevin Magnussen álma, hogy Bahreinben végre elkapja a Red Bull-Hondát.

A szezon előtt az volt a Haas-Ferrari célja, hogy versenyre kelhessen az átalakuló Red Bull-Hondákkal, ám Melbourne-ben fényévnyi távolság volt a két istálló között. A középmezőnyből kissé kiemelkedik az amerikai istálló, de a legjobb háromhoz eddig nem volt köze. Bahreinben viszont a bikák gyengélkednek és ezt igyekszik kihasználni a stabilan teljesítő Kevin Magnussen.

A dán úgy végzett a hatodik helyen a Q3-ban, hogy mindössze öt ezredmásodperc választotta el az ötödik pozíciót elcsípő Max Verstappentől. A Red Bull a jelek szerint kissé eltévedt a beállításokkal a sivatagban, így nem tűnik reménytelennek, hogy a Haas ezúttal legyőzheti az egyik nagycsapatot (Pierre Gasly már a Q2-ben kiesett).

A Haas még a Red Bull elé is becsúszhat Bahreinben?


„Hatodikként végezni jobb, mint a középmezőny legjobbjának lenni. Ez kissé új érzés számunkra, arra számítok, hogy képesek leszünk a Red Bull ellen csatázni. Nem tudom, hogy volt-e valami gondjuk a szombati napon, de ettől még örülünk, hogy ilyen közel vagyunk” – nyilatkozta Kevin Magnussen a Sky Sports F1 adásában.

Ausztráliában a gyengébb rajthelyből is kihozta a legtöbbet a rivális Renault-ból Nico Hülkenberg, ezért továbbra is oda kell figyelniük a francia gyári istállóra. „Melbourne-ben a versenyen nagyon jók voltak (Hülkenberg és a Renault), ezért is muszáj volt igazán jó munkát végeznünk és a legtöbbet kihozni az adódó lehetőségből” – tette hozzá Magnussen.

Lewis Hamilton a Ferrari-motor elképesztő végsebességét dicsérte az időmérőt követően, így az ugyanilyen erőforrással versenyző Kevin Magnussen is élvezheti az olasz motor előnyeit. Vajon a versenytempó tekintetében esetleg jobb lehet a Haas, mint a Red Bull?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: